SOTA Németországban – 1. RÉSZ

Miközben mi itthon hol ezért, hol azért nem megyünk fel valamelyik dombocskára, DH7KU Csaba ránkpirít és megmutatja, milyen is a magyar virtus.

Olvassátok el a sotázás első napjáról készült beszámolót!

 

DH7KU SOTA Marathon 2018 május 10-12

Branderschrofen DL/AM-031

Ismét 4 napos hosszúhétvégének örülhettünk a katolikus ünnepnek köszönhetően, így egy hosszabb SOTÁS kirándulást tervezhettem Füssen városa környékére, az Alpok Ammergebirge hegységébe. Mindennapos vihart és vele járó záporokat jósoltak, aránylag sok napsütéssel ezekre a napokra, ami önmagában nem rettentett el a hegyi túráktól, azonban az esőálló ruházat is a felszerelés része kellett legyen. A szálláshoz közeli csúcsokat szemeltem ki célpontul, hogy minél hamarabb feljussak a lehető legkevesebb autózással. Tapasztalatból ismervén az alpesi SOTÁZÁS kihívásait, a csúcsokat lehetőleg felvonó közeléből akartam elérni, hogy még időben el tudjam 40 m-en kezdeni a rádiózást, a terjedés leromlása előtt. Általában 3 órás megerőltető hegyi menetre van szükség, míg az ember feljut a völgyből a hegyek közé, ahonnan jó esetben a csúcs további 1-2 óra járásra lehet. Így esett a választás a következő 3 csúcsra: csütörtökön bemelegítésként Branderschrofen (DL/AM-031), péntekre a legjobb időben a Hoher Straussberg (DL/AM-029) és az esősnek jósolt szombatra az Ahornspitze (DL/AM-030). Mindhárom a Tegelbergbahn kabinos felvonó hegyi végállomásától aránylag rövid időn belül megközelíthető, valamint a közel 1000 m-es szintkülönbséget 6 perc alatt küzdi le a szerkezet. Ezzel a sebességgel nehéz lenne bármi mással versenyezni, nem is gondolkodtam egy percet sem a gyalogos feljutáson. A szokásos, igen nehéz felszerelésem mellé bekerült az esővédő ruházat, egy meleg öltözék, 1,5 liter ivóvíz és némi ennivaló meg gyümölcs is, mintegy 17 kg-ot eredményezve a hátamon. Ekkora tömeggel mászni elég strapás, de nem volt más választásom, a szándékom eltökélt volt.
Aránylag szép időben vágtam neki a túrának reggel 9 órakor, a legelső járattal. A kötélpálya egyetlen helyen van megtámasztva röviddel a végállomás előtt, szinte repülni érzi magát az ember a zárt kabinban. Menet közben madártávlatból láthatóak a közeli falvak, városok, tavak és persze a híres Neuschwanstein kastélya. Fent megérkezve, lenyűgöző panoráma várja az embert. Minden egyes alkalommal percekig merengek a távoli hegyvonulatok felé, valami megfoghatatlan érzés és nyugalom fogja el az embert, innen minden olyan távoli, nyugodt és csendes, a városi ideges forgalomnak még csak a nyoma sincs.
Az aránylag enyhén emelkedő, jól járható kezdeti szakasz egy idő után elvezet a csúcs ösvényéhez, ami már lényegesen keskenyebb, meredekebb és sziklásabb, de szintén jól mászható. A meredekebb szakaszokon jól kiépített biztosítókötelek nyújtanak jó kapaszkodási lehetőséget, ugyanakkor kellő mennyiségű veszélyre felhívó táblát is kihelyeztek, hogy az előrehaladás csak saját felelősségre történik. Némi kellemes mászás után kb. 1 óra elteltével elértem a csúcsot, a kilátás lenyűgöző, a levegő csodálatosan tiszta és az a csend, a környéken egyetlen lélek sincs, csak néhány madár repked a sziklák, ormok körül. Néhány ártalmatlan felhő takarta néha ki a napot, esőnek, viharnak semmi előjele sincs, a látótávolság tökéletes a fotózáshoz és pólóban is kellemes melegben pihentem meg. A csúcskereszt remek rögzítést kínált az antennaárbocnak, csupán két vastagabb kötéllel elegendő megrögzíteni az alsó szegmenst. A soksávos saját barkácsolású rezonáns dipól végeit már annál nagyobb kihívás megrögzíteni, mert a csúcs néhány lépés után a szakadékban végződik. Inv-V alakban egy alkalmas fűcsomóhoz és egy sziklához rögzítettem az antennát és röviddel fél 11 után leadtam az első hívást. Már várhattak, mert igen erős pile-up alakult ki szinte azonnal, a kis FT-857 vevője bizony nem boldogult ekkora tumultussal, néha ki kellett várnom, míg a hívó állomások moraja kicsit alábbhagy és a túlvezérelt jelszint ismét normál erősségre tér vissza. Csaknem egy órán át szüntelenül hívtak, így 7 mega távírón 84 QSO sikerült. Tudtam, hogy ez az a sáv, ahol az összeköttetések zömét éri el az ember, a többi menet már nem fog ilyen jól menni. Mielőtt nekikezdtem volna a rádiózásnak, egy idősebb férfiakból álló csapat döbbenettel konstatálta, hogy már itt a hegycsúcson sem olyan, mint régen. Azt arra értették, hogy az egyik hegymászó előkapott egy quadrocopter-t és azzal készített felvételt, azaz inkább csapott az öregeknek zajt. A másik rögtön helyeselt, hogy a faluban meg a motorosok olyan hangosak, hogy nem lehet megmaradni. Értettem én a szót, feltettem hát a fejhallgatót, hogy az én füttyeim ne tartozzanak a zavarók közé. Közülük az egyik CB-s volt, rögtön eltalálta, mit is csinálok. A többinek elmagyaráztam azért, akik figyelmesen és érdeklődéssel is hallgatták az örült hobby-t és a konnektort keresgélték, ahonnan az energiát nyerem. Később, míg leraktam a fejhallgatót és sávot váltottam (az antennát ehhez le kell ereszteni és két csavart megoldani), megkérdezte egy asszony, hogy “ez meg milyen mérés itt a hegytetőn?” Picit mosolyogtam és pozitívan vettem az újabb érdeklődést. Érezvén a kíváncsiság ténylegességét, elmagyaráztam pár dolgot az akciómról. Egy fiatal orosz csapattal is hosszasabban beszélgettem, akiknek egy fiatal román srác volt a vezetőjük. Türelmesen tűrték a drótok közti bukdácsolást és a fejmagasságban lógó feszítőkötelek alatti átbujdosást, majd rövid nézelődés után, lemásztak ök. is. Rövid időre akár 15 fő is összegyűlt a talpalatnyi területen, de 10 perccel később, miután mindenki megette, megitta, lefényképezte, amit akart, megüresedett a hegy. Ilyenkor vettem elő a fényképezőt és filmeztem a csúcsról, azért ez csak többet ad vissza a hely egyediségéből és a szakadékok mélységéből. Egyetlen rossz mozdulattal akár 600 méterrel mélyebben köthet ki az ember, vagy ez lenne inkább a lemászás gyors variánsa?!
Üzemmód váltás után 5MO Lajos már várt az ismert frekin, őt elsőként írhattam be a papírlogba. Miután bejelentett a SOTAWATCH listájára, kicsit jobban megszaporodtak a hívók, de itt már közel sem volt annyit aratni, mint CW-n. A terjedés is kezdett leromlani, némi rövid csevegés után a helyi német állomásokkal, lépegettem felfelé a sávokban, először 30 m CW, majd 20 m CW következett. Nagy örömömre 7SBQ Viktor és 5MA Laci egymás után hívtak meg, de CW-n túl nagy csevegésre nem volt alkalom, ekkortájt az akku feszültsége 9,5 V köré süllyedt. Még egy rövid időre visszatértem 7 mega távíróra, hátha ott beindul újra, de nem így történt és a 8 V-os akkufesz is inkább ártalmas volt mindkettőnek, a rig-nek is és a telepnek is. Csaknem 2 óra rádiózás után kikapcsoltam és bontani kezdtem az állomást. Az időjárás is érdekesen alakult, a völgy felől hihetetlen párás levegő tört fel és azonnal felhővé, ill. köddé alakult. Déli irányban teljesen tisztán lehetett látni, míg északról, a síkság felől csak a nagy fehérség látszott. Még jó, hogy reggel fényképeztem, délutánra teljesen reménytelenné vált mindennemű ilyen próbálkozás. 104 QSO után teljesen megelégedetten kifeküdtem az egyik sziklaoromzatra és élveztem a tájat, a nyugalmat. A hegymászók már mind lemásztak, egyedül merengtem a hófedte csúcsok és kövérfüvű legelők szépségében. Délután 1 körül már igencsak kopogott a szemem az éhségtől, mert a 6-órás reggelim elég régen volt, ugyanis első nap otthonról indultunk. Rádiózás közben feltűnt már, hogy az alpesi csóka (Alpendohle) igen közel merészkedik, egyik-másik turista meg is jegyezte, hogy biztos a fényes billentyűm tetszik neki. De mikor nekikezdtem falatozni, akkor értettem meg, hogy csak a kaját kunyerálja el az embertől. Az egyik csóka olyannyira bátor volt és annyira közel jött, hogy szinte megsimogathattam volna a fejét. A kép kb. 1 m távolságból készült a fekete, sárgacsőrű madárról.
A lefelé menet teljesen zökkenőmentesen ment, a drótkötelek biztonságos kapaszkodást nyújtottak a meredek sziklafalon hátrafelé mászáskor is. A felvonó szinte folyamatosan üzemelt, alig 10 perc várakozás után összegyűlt kellő számú ember és már indulhattunk is lefelé. A remekül sikerült napot Füssen belvárosában zártuk feleségemmel egy helyi bajor étteremben, esőnek nyoma sem volt, késő estig lehetett kellemes 23 fokban sétálni, ill. sört inni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.