DH7KU SOTA Marathon 2018 május 10-12
Branderschrofen DL/AM-031
Ismét 4 napos hosszúhétvégének örülhettünk a katolikus ünnepnek köszönhetően, így egy hosszabb SOTÁS kirándulást tervezhettem Füssen városa környékére, az Alpok Ammergebirge hegységébe. Mindennapos vihart és vele járó záporokat jósoltak, aránylag sok napsütéssel ezekre a napokra, ami önmagában nem rettentett el a hegyi túráktól, azonban az esőálló ruházat is a felszerelés része kellett legyen. A szálláshoz közeli csúcsokat szemeltem ki célpontul, hogy minél hamarabb feljussak a lehető legkevesebb autózással. Tapasztalatból ismervén az alpesi SOTÁZÁS kihívásait, a csúcsokat lehetőleg felvonó közeléből akartam elérni, hogy még időben el tudjam 40 m-en kezdeni a rádiózást, a terjedés leromlása előtt. Általában 3 órás megerőltető hegyi menetre van szükség, míg az ember feljut a völgyből a hegyek közé, ahonnan jó esetben a csúcs további 1-2 óra járásra lehet. Így esett a választás a következő 3 csúcsra: csütörtökön bemelegítésként Branderschrofen (DL/AM-031), péntekre a legjobb időben a Hoher Straussberg (DL/AM-029) és az esősnek jósolt szombatra az Ahornspitze (DL/AM-030). Mindhárom a Tegelbergbahn kabinos felvonó hegyi végállomásától aránylag rövid időn belül megközelíthető, valamint a közel 1000 m-es szintkülönbséget 6 perc alatt küzdi le a szerkezet. Ezzel a sebességgel nehéz lenne bármi mással versenyezni, nem is gondolkodtam egy percet sem a gyalogos feljutáson. A szokásos, igen nehéz felszerelésem mellé bekerült az esővédő ruházat, egy meleg öltözék, 1,5 liter ivóvíz és némi ennivaló meg gyümölcs is, mintegy 17 kg-ot eredményezve a hátamon. Ekkora tömeggel mászni elég strapás, de nem volt más választásom, a szándékom eltökélt volt.
Aránylag szép időben vágtam neki a túrának reggel 9 órakor, a legelső járattal. A kötélpálya egyetlen helyen van megtámasztva röviddel a végállomás előtt, szinte repülni érzi magát az ember a zárt kabinban. Menet közben madártávlatból láthatóak a közeli falvak, városok, tavak és persze a híres Neuschwanstein kastélya. Fent megérkezve, lenyűgöző panoráma várja az embert. Minden egyes alkalommal percekig merengek a távoli hegyvonulatok felé, valami megfoghatatlan érzés és nyugalom fogja el az embert, innen minden olyan távoli, nyugodt és csendes, a városi ideges forgalomnak még csak a nyoma sincs.
Az aránylag enyhén emelkedő, jól járható kezdeti szakasz egy idő után elvezet a csúcs ösvényéhez, ami már lényegesen keskenyebb, meredekebb és sziklásabb, de szintén jól mászható. A meredekebb szakaszokon jól kiépített biztosítókötelek nyújtanak jó kapaszkodási lehetőséget, ugyanakkor kellő mennyiségű veszélyre felhívó táblát is kihelyeztek, hogy az előrehaladás csak saját felelősségre történik. Némi kellemes mászás után kb. 1 óra elteltével elértem a csúcsot, a kilátás lenyűgöző, a levegő csodálatosan tiszta és az a csend, a környéken egyetlen lélek sincs, csak néhány madár repked a sziklák, ormok körül. Néhány ártalmatlan felhő takarta néha ki a napot, esőnek, viharnak semmi előjele sincs, a látótávolság tökéletes a fotózáshoz és pólóban is kellemes melegben pihentem meg. A csúcskereszt remek rögzítést kínált az antennaárbocnak, csupán két vastagabb kötéllel elegendő megrögzíteni az alsó szegmenst. A soksávos saját barkácsolású rezonáns dipól végeit már annál nagyobb kihívás megrögzíteni, mert a csúcs néhány lépés után a szakadékban végződik. Inv-V alakban egy alkalmas fűcsomóhoz és egy sziklához rögzítettem az antennát és röviddel fél 11 után leadtam az első hívást. Már várhattak, mert igen erős pile-up alakult ki szinte azonnal, a kis FT-857 vevője bizony nem boldogult ekkora tumultussal, néha ki kellett várnom, míg a hívó állomások moraja kicsit alábbhagy és a túlvezérelt jelszint ismét normál erősségre tér vissza. Csaknem egy órán át szüntelenül hívtak, így 7 mega távírón 84 QSO sikerült. Tudtam, hogy ez az a sáv, ahol az összeköttetések zömét éri el az ember, a többi menet már nem fog ilyen jól menni. Mielőtt nekikezdtem volna a rádiózásnak, egy idősebb férfiakból álló csapat döbbenettel konstatálta, hogy már itt a hegycsúcson sem olyan, mint régen. Azt arra értették, hogy az egyik hegymászó előkapott egy quadrocopter-t és azzal készített felvételt, azaz inkább csapott az öregeknek zajt. A másik rögtön helyeselt, hogy a faluban meg a motorosok olyan hangosak, hogy nem lehet megmaradni. Értettem én a szót, feltettem hát a fejhallgatót, hogy az én füttyeim ne tartozzanak a zavarók közé. Közülük az egyik CB-s volt, rögtön eltalálta, mit is csinálok. A többinek elmagyaráztam azért, akik figyelmesen és érdeklődéssel is hallgatták az örült hobby-t és a konnektort keresgélték, ahonnan az energiát nyerem. Később, míg leraktam a fejhallgatót és sávot váltottam (az antennát ehhez le kell ereszteni és két csavart megoldani), megkérdezte egy asszony, hogy “ez meg milyen mérés itt a hegytetőn?” Picit mosolyogtam és pozitívan vettem az újabb érdeklődést. Érezvén a kíváncsiság ténylegességét, elmagyaráztam pár dolgot az akciómról. Egy fiatal orosz csapattal is hosszasabban beszélgettem, akiknek egy fiatal román srác volt a vezetőjük. Türelmesen tűrték a drótok közti bukdácsolást és a fejmagasságban lógó feszítőkötelek alatti átbujdosást, majd rövid nézelődés után, lemásztak ök. is. Rövid időre akár 15 fő is összegyűlt a talpalatnyi területen, de 10 perccel később, miután mindenki megette, megitta, lefényképezte, amit akart, megüresedett a hegy. Ilyenkor vettem elő a fényképezőt és filmeztem a csúcsról, azért ez csak többet ad vissza a hely egyediségéből és a szakadékok mélységéből. Egyetlen rossz mozdulattal akár 600 méterrel mélyebben köthet ki az ember, vagy ez lenne inkább a lemászás gyors variánsa?!
Üzemmód váltás után 5MO Lajos már várt az ismert frekin, őt elsőként írhattam be a papírlogba. Miután bejelentett a SOTAWATCH listájára, kicsit jobban megszaporodtak a hívók, de itt már közel sem volt annyit aratni, mint CW-n. A terjedés is kezdett leromlani, némi rövid csevegés után a helyi német állomásokkal, lépegettem felfelé a sávokban, először 30 m CW, majd 20 m CW következett. Nagy örömömre 7SBQ Viktor és 5MA Laci egymás után hívtak meg, de CW-n túl nagy csevegésre nem volt alkalom, ekkortájt az akku feszültsége 9,5 V köré süllyedt. Még egy rövid időre visszatértem 7 mega távíróra, hátha ott beindul újra, de nem így történt és a 8 V-os akkufesz is inkább ártalmas volt mindkettőnek, a rig-nek is és a telepnek is. Csaknem 2 óra rádiózás után kikapcsoltam és bontani kezdtem az állomást. Az időjárás is érdekesen alakult, a völgy felől hihetetlen párás levegő tört fel és azonnal felhővé, ill. köddé alakult. Déli irányban teljesen tisztán lehetett látni, míg északról, a síkság felől csak a nagy fehérség látszott. Még jó, hogy reggel fényképeztem, délutánra teljesen reménytelenné vált mindennemű ilyen próbálkozás. 104 QSO után teljesen megelégedetten kifeküdtem az egyik sziklaoromzatra és élveztem a tájat, a nyugalmat. A hegymászók már mind lemásztak, egyedül merengtem a hófedte csúcsok és kövérfüvű legelők szépségében. Délután 1 körül már igencsak kopogott a szemem az éhségtől, mert a 6-órás reggelim elég régen volt, ugyanis első nap otthonról indultunk. Rádiózás közben feltűnt már, hogy az alpesi csóka (Alpendohle) igen közel merészkedik, egyik-másik turista meg is jegyezte, hogy biztos a fényes billentyűm tetszik neki. De mikor nekikezdtem falatozni, akkor értettem meg, hogy csak a kaját kunyerálja el az embertől. Az egyik csóka olyannyira bátor volt és annyira közel jött, hogy szinte megsimogathattam volna a fejét. A kép kb. 1 m távolságból készült a fekete, sárgacsőrű madárról.
A lefelé menet teljesen zökkenőmentesen ment, a drótkötelek biztonságos kapaszkodást nyújtottak a meredek sziklafalon hátrafelé mászáskor is. A felvonó szinte folyamatosan üzemelt, alig 10 perc várakozás után összegyűlt kellő számú ember és már indulhattunk is lefelé. A remekül sikerült napot Füssen belvárosában zártuk feleségemmel egy helyi bajor étteremben, esőnek nyoma sem volt, késő estig lehetett kellemes 23 fokban sétálni, ill. sört inni. |
