Közösség kategóriaarchívum

2. MRASZ szakmai nap

Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, az utolsó hétvégét töltsük Szarvason!
Vár bennünket az 5. faház, találkozzunk a régi ismerősökkel, fürödjünk egy utolsót a Körös holtágában, együnk egy finom halászlét a halászcsárdában!
Mire odaérünk már állnak a sátrak, tele a sportpálya, kipakoltak az árusok, a vízpart felől bográcsok füstje és illata száll,  cékúzás hallatszik, sokan rádiót, antennát is telepítettek. Hosszú a sor a sörcsap előtt.
Ez volt a program sok-sok évvel ezelőtt.
Aztán ilyen-olyan indoklással,  ilyen-olyan okokból hanyatlásnak indult az egész.
Először tologatták a megszokott időpontot, kitiltották a tábor területéről az árusokat, aztán új és mégújabb helyszínekre költözött a találkozó.
Elmaradoztak a régi arcok, a hangulat sem volt már a régi.
Az idén hogy-hogynem, a Szarvasi amatőrtalálkozót a MRASZ szakmai napjával azonos hétvégére szervezték, remélem nem ez lesz a kegyelemdöfés.

 

De térjünk a tárgyra, mármint hogyan láttam én a rendezvényt.

A 2. szakmai nap számomra az első volt, figyelmesen olvastam hát a tervezett programot.
Annál is inkább, hiszen a sátorállítók és előadók között ott szerepeltek rádióklubunk tagjai is.

A szervezők merész tervekkel állt elő, a témák mindegyike nagy érdeklődésre tarthatott számot és az előadók kiválasztása eleve biztosította, hogy érdekes előadásokat hallhatunk.

És itt jött az első buktató, ha meghallgatom ezt, lemaradok a másikról, pedig az is érdekelne.

Én azt a félmegoldást választottam, hogy belehallgattam HA3NU Lacit az RH versenyzésről és HA5MIG Zoli „perpés” előadásába, közben végigjártam a sátrakat, megcsodáltam az OM Power lebontott fedelű automata végfokát, bekukkantottam a szerény felhozatalú börzére és igyekeztem a KKC sátrában a remote controll iránt érdeklődőknek – meglepően sokan voltak – segítséget, információt nyújtani.
És természetesen ott voltam rádióállomásunk távvezérléséről szóló előadáson, amit a gyömrői „Remete” atyamestere, HA3FLT Tibor tartott.

Nekem mindhárom előadás tetszett, ha kritikát kell megfogalmaznom, a hiba az „aki sokat markol, keveset fog” elv be nem tartása volt. Bizonyos témakörök a haladók számára érdektelenek voltak, másfelől pár ismertnek vett fogalom, rövidítés kínaiul hangozhatott a teljesen kezdők számára.

A szervezés, a tájékoztatás jó volt mind a honlapon, mind a helyszínen. A meghirdetett programok a meghirdetett időkben kezdődtek. Sokan eljöttek vidékről is, öröm volt a régi ismerősökkel találkozni. Egy lépésre voltunk a fesztiválhangulattól.
Csak a fentebb említett egyidejűség miatt bosszankodtam, szívesen meghallgattam volna a többi előadást is.
Van még mit javítani, de jó az irány, gratulálok a szervezőknek.
(HA3NU Laci megígérte, hogy online is elérhetővé teszi az elhangzottakat, talán másoknak is eszébe jut hasonló.)

A déli ebédszünetben – köszönjük a finom szendvicseket – lebontottuk sátrunk felszerelését és elindultunk Gyömrőre, ahol már várt bennünket HA5AHX Pistike a főzéshez előkészített lecsóval.

 

BURABU 2026


Idén is részt vettünk az aktuális Rádióamatőr Bugin, köszönet a szervezőknek.
Azt gondolom, a Burabu ha nem is tökéletes, de nagy szükség van rá, szerepe egyre jobban felértékelődik, hiszen a többi találkozó csillaga leáldozóban van.
Szeretünk idejönni.
Az időjárás ma sem segítette a rendezvényt, idén nem hűvössel és esővel, hanem kánikulával és perzselő napsütéssel tett próbára bennünket.
Klubunk szép számmal képviseltette magát és idén is ott voltak versenyzőink a díjazottak között, akiknek ezúton is gratulálunk.
Érdekes színfolt lehetett volna HG5I©ON vs. MRASZ vezetőség kérdés-felelek szócsatája, talán az is volt, de engem nem tudott igazán lekötni.
A börzén idén sem nagyon láttam újdonságokat, a régiségek pedig már inkább csak a gyűjtők érdeklődésére tarthatnak számot. A kereskedők, gyártók kínálatában sem találkoztam túl sok vásárlásra csábító cuccal.
A tűző napon az árusok asztalai között sétálva ajánlatos volt pótolni a folyadékveszteséget, Karcsi ezt kihagyta, jól ránk is ijesztett.
HA5AZC beharangozott SOTA-előadása addig-addig tolódott, hogy nem tudtuk kivárni, Lajos azt ígérte, elküldi a PowerPoint-ot.
Miután kibeszélgettük magunkat – vagy csak pár szót váltottunk –  a régi ismerősökkel, barátokkal, az ebédidő közeledtével szokás szerint felkerekedtünk és elindultunk a gyömrői faházba.

Zsike, Jóska és Junó előtte meglátogatta 5MO Lajost, én is mentem volna, de másképp alakult. Lajos szívélyesen fogadta a vizitelőket, jól van, remélem nemsokára lesz alkalmunk találkozni.

Gyömrőn a hőmérséklet 34 C°, szerencsére sok az árnyék.
Gyorsan tüzet raktam, Márti és Péter hozták a lecsó alkatrészeit, a hölgyeknek köszönhetően süti is került az asztalra.

Nyunyuka traktorra pattant, hogy levágja a füvet, de belátta, hogy a tűző nap nem kedvez az aratásnak, én legalább félig árnyékban szerelhettem fel a hálószoba új ablakára a szúnyoghálót.

Míg a vacsora főtt, 7RY Tomi részletesen ismertette folyamatban lévő, az NMHH ellen vívott szélmalomharcát.

A lecsó finom lett, nagy sikert aratott, bizonyítva, hogy van élet a pörkölteken túl is.
Köszönjük a szakácsok áldozatos munkáját.

Vacsora után az egész társaság a klimatizált faházban folytatta a beszélgetést.

 

 

 

Vendégeink voltak


Sziasztok!
A hétvégén vendégek voltak a faházban : Sanyi, 4Z4AK és Csaba, HA3LN.
Az ARI versenyen kipróbálták a felszereléseiket a közelgő WRTC világbajnokságra.
Használták az antennáinkat, a QTH-val nagyon meg voltak elégedve.
Nagyon köszönték a lehetőséget a klubunknak.
Reggel távoztak, kimentem elköszönni és zárni a házat.
Péter és Zsolt is kijöttek a köszöntésükre még pénteken.

73 : Laci

  

 

Ünnep

Most, hogy rosszkedvünk telének vége, ünnepeljük a tündöklő – bár kissé szeles – tavaszt!
Ünnepeljük faházunk megújulását takarítással, rendrakással és persze ünnepeljük Laci 73. születésnapját.

Nézzétek az új nyílászárókat, a szorgos kezek munkáját, a bográcsozás, a beszélgetések, az ünnepi összejövetel képeit!

 

 

Boldog új évet!

 

  • Töpörtyűs pogácsa
  • Túrós-medvehagymás pogácsa
  • Mákosbejgli
  • Másik fajta mákosbejgli
  • Diósbejgli
  • Sajtos stangli
  • Zserbó bejgli csokimázzal
  • Flódni milliárdos módra
  • Sütőtökös csokis süti
  • Mézeskalács
  • Gyümölcsös, túrós piskóta
  • Meggyes piskóta
  • és persze a zseniális húsos káposzta ála HA5OV

 

Jókedvvel és bőséggel megáldott évzáróval búcsúztattuk 2025-öt, egyúttal kívánunk mindenkinek 2026-ra

eredményes és boldog új évet!

A legtöbb fotót JUNÓ készítette. TNX!

Újév napján:

 

Doktoravató

HA5BVG barátunkat az utóbbi időben keveset láttuk, komoly tudományos munkába fogott, ami mostanra hozta meg gyümölcsét. Gábor nemrég üzenetet küldött:

Annyiszor mondtam, h. a doktori miatt nem érek rá, hogy egy összegben bocsánatot kérnék... és akár sikerül a védés, akar nem: megünnepeljük!

És jött a hír – kinek volt kétsége? – a disszertáció megvédése fényesen sikerült, az ünneplésnek nincs akadálya.

Szombat reggel négyen érkeztünk az állomásra, hogy néhány dolgot még megcsináljunk.
Sor került a kimosott függönyök felszerelésére, a faház megfakult keleti homlokzatának újrafestésére, a megjavított külső hőmérő visszaszerelésére, az ereszcsatornák kitisztítására és néhány makacsul terjeszkedő bokor megrendszabályozására.

Mikor aztán megérkezett Gábor és a többiek, megkezdődhetett az ünnepség a sok gratulációval, jókívánsággal. Gábor kiváló birkapörkölttel lepett meg bennünket, így ma elnyerte a Gasztronómiai Tudományok Doktora címet is.

Az ünnepi vacsora elfogyasztására már a faházban került sor. Köszönjük kedves Gábor, és mégegyszer szívből gratulálunk!

A születésnapos HA5KJ Jóskát pedig távollétében ezzel a képpel köszöntöttük.

Isten éltessen Jóska!
Hervad már ligetünk…

 

Klíma, takarítás, pörkölt

A Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2025. című felhívásra támogatást kértünk és kaptunk, így szombaton fontos fejlesztést kaphatott a faház, hőszivattyús hűtő-fűtő klímát szereltettünk fel.

A készülék segítségével olcsóbban és hatékonyabban hűthetünk-fűthetünk, ráadásul a WIFI hálózaton keresztül távvezérelhetjük a készüléket.

Amikor elmentek a szerelők, kezdődhetett a takarítás, ami – valljuk be – már nagyon ráfért a helyiségekre. Szorgalmasan dolgozott Gabi és Márti, a fiúk közül Zsolt, Tamás és Péter jeleskedett.

Az eredménnyel még szigorú klubelnökünk is elégedett:
A reggeli fényben másnap öröm volt körülnézni.

Tamás csak úgy mellékesen traktorra pattant és rendet csinált az antennakertben.

Persze hogy nem maradhatott el a hagyományos pörkölt-party.

 

Szarvas 2025


Az idei szarvasi találkozóra a régi úttörőtábor 5-ös faházába elsőként érkeztem. Ági, a táborvezető már várt. Karcsi, 8ZO délután érkezett, estére még egy társunk lett: Pista, HA7VOX. Együtt vacsoráztunk aztán a Halászcsárdában. Előtte még én úsztam egyet a Körösben, remek volt a víz. A Szilva Nap rendezvényt is megnéztük Karcsival még délután és ettünk egy-egy szilvásgombócot. Majka előadását már távolról hallhattuk később. A szombati sokadalom sok résztvevőt vonzott megint, a rendezők elégedettek voltak. Jövőre is készülnek, terveik vannak, mert Ági táborvezető az idén nyugdíjba megy. Az utódját meg fogják keresni, hogy ismét a régi helyen lehessen a találkozó, vagyis a táborban.

 

 

Végre régi vágyamat teljesíthettem : Megnéztem a ligetben a Ruzicskay kiállítást. Megérte a 600 forintot A képet titokban ott készítettem, van mellékesen pár szoba is a helyi szlovák népi berendezési tárgyakkal.

Sikerült sok régi dolgomat eladni, de a nagy forgalomban nem készítettem fényképeket. A déli birkapörkölt nagyon jó sikerült, ezzel zártuk is az ottlétet.

Szilvát nem, szilvás gombócot kóstoltunk. Sörös nap volt. A halászcsárdában vacsoráztunk, a haltepertő jó volt, de a halászlé nekem nem volt olyan príma mint régen. A faház a régi. Nagyon kihalt volt a tábor. A börze kisebb volt mint tavaly, nekem úgy tűnt. Jó hangulatú találkozó az volt, jót szórakoztunk. Délben pakolás irány haza. Képek nem készültek részemről. Sokan hiányoztak az ismerősök közül.

Bordány 2025


Az idei találkozó Bordányban ismét kellemes volt. Nem voltunk annyian, mint tavaly, de a hangulat megvolt. Gulyásos vacsora HA8DU meghívására, büfé ruhatár nélkül, de minden egyébbel. Másnap ebédre birka hozzáérő módon.
Akik a klubból jelen voltunk : HA1AS, HA7JDU, HA8ZO, HA5AX, HA5BVG, HA5OV, Tamás-Nyunyuka, HA5MA. Szállás a panzióban, ahová az éji szaxofon / HA7JTR már nem hallatszott el, HI. Külföldről ON4AVT Tamás, mint rendesen, DL, YO, YU amatőrtársak.