Májusi eső

Aranyat ér.
Növekednek a fák a bokrok és főleg a füvek. Szerencsénkre ma már nem esett, hát Lacival kimentünk javítani, karbantartani, kertészkedni.

És még egy jó hír, HA6QR Gyula barátunk egy jó köteg kiváló minőségű kikötőkötelet és hozzá való rögzítőelemeket ajándékozott klubunknak.

Köszönjük kedves Gyula!

Mára ennyi fért bele, ha többen lennénk, többre jutnánk.

Junónak, aki igazoltan volt távol ezúton kívánunk gyors felépülést!

 

 

Tavasz az állomáson

Aki már régen látta, most megnézheti.

 

Tavaszcsalogató

Tavaszcsalogató hétvégét tartottunk Lacival, Junóval és Ervinnel.
A szép, de szeles időben összeszedtük a tél folyamán a területre került – vagy hozott – szemetet, befejeztük a tavaly be nem fejezett gazvágást, megritkítottuk a bokrokat és megnyestük a főútra már zavaróan kilógó bozótost.
A jól végzett munka után – már csak hármasban – megjutalmaztuk magunkat egy szalonnasütéssel, aztán bekapcsoltunk, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan részt vegyünk a Tesla Memorial versenyen.
Talán az új szabályok nem kedveztek, talán a csapnivaló terjedés volt az oka hogy nem sikerült hoznunk a szokásos jó eredményt. Talán majd legközelebb.

ARRL CW 2019

Lacival kezdtünk, szombat reggelig maradtunk.

Laci írja:

445 QSO lett reggelig, kb 8-kor hagytuk abba. Aki még szólt, megvolt, CQ-ra nem jöttek.
A 7 mega nagyon gyengén ment, viszont a 3,5 kellemes meglepetés volt a 165 kusóval. Itt jó volt CQ-zni. Az 1,8 a szokásos gyenge volt, 10 lett. A végfok 1,8-on rendetlenkedik. Egy idő után a bemeneten elmelegszik valami, rossz SWR jelenik meg a K3-on és alig van kimenő. Ilyenkor nem lehet csinálni semmit, majd bele kell nézni. Célszerű ezen a sávon csak visszahívogatni, nem CQ-zni. GL, 73 : Laci

 

Ervin:

Sziasztok,

tegnap du. 13 óra körül értem ki, elkezdtem keresgélni, bár már a bandmap-en is sok állomás volt 20m-en. 14 óra körül mgérkezett 2ERO Zoli is, be is ült. Próbáltunk CQ-zni, de elég rossz hatékonysággal ment, inkább keresgéltünk.
15 óra körül megérkezett 5CQZ Zoli is, ekkor beült ő – megnéztük a 15m-t, de épp hogy volt néhány állomás – ezeket „begyűjtöttük”, és megragadtuk az alkalmat, hogy összegezzük az addigi tapasztalatokat.

Az történt ugyanis, hogy a Quad-dal dolgoztunk, de nagyon nagy volt a zaj, és ahogy már írtam, a CQ nem működött, a visszahívásokra is többszöri nekifutásra jöttek vissza. 15m-en átkapcsoltunk a Spiderre, és láss csodát, kitisztult a sáv. Nosza, megnéztük a skimmereket is, hogy hallanak bennünket (ezt már 20m-en teszteltük ismét). Hát a Quad kb. ugyanúgy szólt, mint a spider (mármint a skimmereknél), de vételen sok állomás egyszerűen eltünt, ahogy a Spiderről átkapcsoltunk a Quadra.

Kimentünk megnézni, de mindkét antenna ugyanarra állt. Gondoltuk, ezt majd megtárgyaljuk itt a listán, mi lehet a gond, de ekkor 2ERO Zoli kiszúrta (a sugárzó elem állásából), hogy a Quad nem ÉNY felé áll (310 fok), hanem DK felé (kb 130 fok). Átállítottuk a forgató szerint 130 fokra, és megjöttek az állomások vételi oldalon is… a skimmerek többsége pedig jó 10dB-vel nagyobb jelszintet mutatott a Quad-dal, mint a Spiderrel. Így már kicsit jobb volt rádiózni, de a terjedést ez sem javította meg. Ettől függetlenül valamikor érdemes jobban megnézni a Quad-ot, mert mintha eltűnne a jel vételi oldalon, valami csillapít.

18 óra körül 5CQZ Zolinak lejárt a kimenő, HI, de a 20m is kezdett leállni. Szenvedtünk még vele, aztán este 7 óra körül megnéztek a 40m-t, és legnagyobb meglepetésünkre már ott kopogtak a W/VE állomások. Nem volt túl sok, de akit hallottunk, az bennünket is meghallott. 21 óra körül lefeküdtünk aludni, és hajnali 1 előtt kezdtük megint. Ekkor már volt némi aktivitás 7MHz-en, de a max QSO szám kb 80 volt egy óra alatt. Voltak új szorzók is minden sávon, 160m-en 3 QSO jött össze (csak a bandmap-ről gyűjtöttük be az ott levőket, kicsit keresgéltünk, többre nem tellt). A 80m tegnap is jól ment.

Reggel 6 körül kezdett leállni minden, 5-10 perc CQ után néha visszajött valaki, így abbahagytuk. 980 QSO-nál jártunk ekkor.

Laci által otthagyott üzeneteket megfogadtuk: vigyáztunk a PA-ra 160m-en (is), tettünk pénzt a kasszába, és lemásoltuk a hangoskönyveket, HI! De fényképeket elfejeltettünk készíteni, mea culpa.

73, Ervin
HA2OS

Tóni:

A vasárnap du 2 órás érkezésemkor Gabi 21 megán szorgoskodott, és át is adta a helyét, mert már eléggé szorította a hallgató a fülét. Nagy meglepetésemre egész jól ment a sáv, lett sok új állomás és szorzó is. Legalább egy órai 21 megázás után váltottunk 14 megára. Itt még több QSO lett, jó néhány szorzó szintén, cq-ra is jól jöttek, pedig azt hittem a verseny végé felé már nem sok állomás lesz. Amikor 14 mega is lecsengett kb 7 óra körül eljöttem, Gabi még maradt, a végeredményt majd küldi. A technikával – antennákkal nem volt semmi gond.
A közös költségekhez szokásomhoz szerint hozzájárultam.
73, Tóni , HA5AQ

Operátorok: HA2ERO HA2OS HA5AQ HA5CQZ HA5LV HA5MA HA5NB

A végeredmény :

BAND QSO MULT
 1,8  31  14
3,5 352 44
7 506 52
14 371 56
21  84 23
28  0 0
Össz. 1344 189

HADX 2019

 

Band Mode QSOs Pts Mlt
1,8 CW 105 287 21
3,5 CW 453 1265 41
LSB 7 19 0
7 CW 431 1307 50
LSB 20 60 2
14 CW 234 798 34
USB 8 32 3
28 CW 1 1 1
USB 1 1 0
Total Both 1260 3770 152

Pontszám: 573 040

Jellemző a terjedésre, hogy a legtöbb QSO-t 80m-en csináltuk.

 

 

BÚÉK 2019

Hagyományainknak megfelelően baráti összejövetellel, evés-ivással, bográcsozással búcsúztattuk el az óévet.

Meglátogattuk HA5MO Lajost, HA5CQZ Zoli elhozta Tamást (HA4CT) és Gellértet (HA7AR)  kicsit YOTÁZNI és versenyállomást nézni.

Zsikéék ecetes hala, Gábor főztje megint sikert aratott.

Beszéljenek a képek:

 

 

 

IDPD 2018

Idén 911 QSO-t csináltunk Lacival a HGØIDPD hívójellel december 3-án, a fogyatékkal élők világnapján.

Néhány idei komment:

I’m in a wheelchair. Best to all celebrating this day!
73 de Will KC6X
Congratulations for this humanist event
F6HIA
Thanks for QSO, means much to me as I am disabled.
M5FRA
Tnx fr this special QSO. I am the chairman of the committee for disabled radio amateurs of the VERON. Pse ur paper QSL via the buro.
PA9LUC
Ezek a kommentek az igazi és igaz motor. Folytatni érdemes.
HA7RY

Quadjavítás

HA2OS Ervin írja:

A CQWW előtt sikerült visszatenni a 20m-es QUAD sugárzóját. Ehhez egy 24m-es emelőt hívtunk, és ha már kint volt, átnéztük az összes elemet. 5MA Laci a kosárban, 2OS Ervin lent segítette. Az antenna jó lett, reméljük egy ideig nem lesz vele teendő. Várjuk a hétvégi versenyt.73, Ervin, HA2OS