Közösség kategóriaarchívum

Szarvas 2021

A világjárvány miatti korlátozások feloldásával végre újra megrendezték a hagyományos Szarvasi Rádióamatőr Találkozót. Rádióklubunk 4 fővel képviseltette magát:
HA1AS Zsike
HA7JDU Jóska
HA5MA Laci és
HA5LV Viktor

Az új helyszín a Pedagógus Üdülő, a régitől párszáz méterre fekszik, semmivel sem rosszabb, mint a régi volt. Ugyanazok a lelakott, rendszerváltás előtt épült, azóta nemigen karbantartott épületek, de a faházak nagyobbak, kényelmesebbek, jobbak a bútorok. A vízpart hasonló, de a stéget felújították, a Körös itt is gyönyörű.
A terület talán kisebb, de így is elegendő. A rögtönzött büfé kínálata viszont igen korlátozott; kávé, PET palackos ásványvíz, üdítő, dobozos sör.
Hivatalos statisztikák persze nincsenek, de szerintem a megszokottnál kevesebben voltak, a börze kínálata ennek megfelelően szegényesebb volt.
Persze így is sok kedves ismerőssel, baráttal találkozhattunk, jól éreztük magunkat, visszaköszönt a régi szarvasi fíling.
Vettünk ezt-azt a börzén, úszkáltunk a Körösben, felfedeztük a környék gasztronómiai kínálatát.
Laci még egy FT-100-at is hozott és telepített egy doublet antennát. Sok kusót nem csinált.
Szombat estére nem sokan maradtunk – máskor is így volt ez. Vasárnap reggel pakoltunk, fizettünk és búcsúzkodtunk.
Sok köszönet a szervezőknek!
Jövőre megint jövünk, ha lehet.

Győrszentiván

Régi kedves barátaink HA1AS Zsike és HA7JDU Jóska vendégül láttak bennünket győrszentiváni QTH-jukon.
Csülkös-velős-gombás pacalpörköltet főztünk bográcsban, előtte és utána zseniális töpörtyűs pogácsát és négyféle rétest kaptunk.
Ettünk, ittunk, jól mulattunk, megnéztük az új antennákat az új oszlopon, megcsodáltuk a (külön) adószobákat, a sok munkával kitűnően felépített állomást. Az éjszakába nyúló beszélgetés után másnap reggel még befaltuk a maradékot és jóllakottan távoztunk.
De beszéljenek inkább a képek:

A vendégek:
HA1US Junó és párja Hajni, unokájuk Illés,
HA5YG Gabi és HA7RY Tomi,
HA5MA és HA5LV …
…mindannyian hálásan köszönjük a nagyszerű vendéglátást, az ételt-italt-szállast, a beszélgetést, a sztorikat, a sok évtizedes barátságot.

Megbeszéltük, hogy szeptember közepén Gyömrőn folytatjuk, hátha ott is lehet jó pacalpörköltet (vagy legyen inkább más?) főzni.

Aki eljön, megtudhatja…

Aki csak kamerán keresztül nézi, vagy távvezérléssel használja az állomást, talán meglepődik. Az idén is nő a fű.



A traktor persze nem fér oda mindenhová, jó lenne mellé egy kezelő a motoros kézi fűkaszához, rendbe kéne tenni a kerti asztal és a bográcsozó környékét is, hiszen itt a szezon.

Az ágvágónak is lenne dolga, hiszen nemcsak a fű nő, a kamerák látószögébe és az utakra belógó ágakat is meg kéne rendszabályozni. A kerítések mellett és főleg a nagy quad körül makacsul sarjad az akác, a bodza, a csipkebokor és az ecetfa (bálványfa).

Ha kedvet kaptál a REMOTE mellett LOCAL akcióhoz és részt vennél az állomás fenntartási munkáiban, gyere velünk a következő kertkarbantartásra!

73 Viktor

BURABU 2020

Nyár elején a vírus miatt elmaradt, most szeptemberben megtartották, hát persze hogy kimentünk.

Érdemes volt, hiszen az idei díjkiosztón is büszkén hallhattuk néhány klubtagunk nevét. Gratulálunk!

És itt még nem ért véget a dicsőség!  HA5OJ Pisti furfangos kérdéseire adott bravúros válaszokkal nyerte meg háromfős csapatunk (1US, 5LV, 5MA) a „HA5KHC játékos vetélkedőjét”.

HA1US HA5BA HA5OJ


Még szép, hiszen a díj egy tálca sör volt !!!

Sikerünknek HA5LC Péter is örült

 

A börzén nekem HA8GW hajlítógépe tetszett a legjobban.

Átfutottuk a standokat, vettünk pár apróságot, majd a hagyományoknak megfelelően elindultunk a gyömrői állomásra.

Bőrös malaclapocka-pörkölt készült a bográcsban.

Sötétedéskor megérkezett HA5BA Klári és HA5LC Péter, elhozták és átadták a díjat, a pörkölt után mind a tíz ujjukat megnyalták!

73 Viktor HA5LV

Nemzetközi találkozó

Külföldre szakadt társaink – ES1BVG Gábor és DH7KU Csaba – hazalátogatását ünnepeltük.

73 Viktor HA5LV

Hírek

Háborúban hallgatnak a múzsák, kevés a blogbejegyzés, miről is írhatnánk.

Betartjuk az elvárt szociális distanciát, otthon maradunk, otthonról rádiózunk.

A szép tavaszból lassan átmegyünk a nyárba, csináljuk a sok STAYHOME állomást, várjuk a jobb terjedést, a szebb jövőt. 

Hanem a füvet nem érdekli a vírus, nem sok eső volt, mégis nő – mint a fű.

Fontos nekünk az állomás, ezért aztán hárman a veszélyeztetett korosztályból megelégeltük a természet packázását, kimentünk füvet nyírni. Füvet, gazt, bokrot, tavalyi ágakat, régi tuskókat traktorral, motoros kaszával, ágvágóval, fejszével.

Sikeresen rendbe is tettük a terület háromnegyed részét, mikor is meghibásodott a traktor fűnyíró adaptere, csak remélhetjük a gyors javítást. Addig marad a kézi munka. 

 

Folytatás következik, be lehet szállni.

Meghívó

Szeretettel meghívunk
a Bajcsy Rádióklub
bográcsozással és italfogyasztással
egybekötött évadzáró és előszilveszteri
kerti ünnepségére

2019 december 27.
Gyömrő, Üllői út 17.

Fridi ’19

Évtizedek óta Friedrichshafenben tartják az európai rádióamatőrök legnagyobb találkozóját.
5MA Laci és 5BVG Gábor már gyakorlott fridiző, idén én is velük tartottam, nem akartam úgy meghalni hogy sose voltam ott. Én így láttam:

Sokezer ember, sok hazai és külföldi ismerős. Egzotikus és kevésbé egzotikus hívójelek a (többnyire egyen-) pólókon. Világraszóló expedíciók logói, ismert és kevésbé ismert konteszterek, nagy öregek, kisöregek. Lehet kezet rázni, hátat lapogatni, beszélgetni, felidézni az emlékeket.

Természetesen a németek vannak legtöbben, de sokan vannak a többi európai országból, és  a térképre szúrható rajzszögek szerint sokan jönnek a tengerentúlról is.

Előadások, bemutatók, az ismert és kevésbé ismert készülékgyártók kiállításai, meg lehet nézni, tekergetni a legújabb, többmilliós rádiókat, antennákat, egyebeket. Legtöbb helyen kiírják az árakat. Nem magyar nyugdíjasnak való vidék.

Aztán ott vannak a privát pultok (több száz), ahol bolhapiac jelleggel árusítják a régi megunt cuccokat, a keleti blokk levitézlett (?) hadieszközeit, vagy éppen a hobbiból, sok-sok óra alatt elkészült egyedi, néha valóban szenzációs fejlesztéseket.  Nehéz az ocsú között megtalálni a pelyvát 🙂
Vákuumforgó és a 10 méteres kitolható, „tízezerforintos” aluárboc itt egyaránt 180 € .
Részletesen végignézni lehetetlen, én főleg a régi rádiók, elkeyek, vibrók előtt álltam meg. Volt aki elzavart ha fotózni akartam.

A résztvevők 90 %-a vén tata (mint én is), nők alig, fiatalok is kevesen. Főleg láthatóan unatkozó családtagok.

Délben már sorok állnak a büfénél, erősen fogy a csülök, a káposztásnudli (Laci tudja az igazi nevét, én kimondani se tudom), folyik a sör, mindenki vidám.

Az út egy nap oda, egy vissza, két nap a rendezvény. Sátorban aludtunk (összesen hármat), a környék látnivalóira (Boden-tó) gyakorlatilag nem jutott idő.

Nem vettem semmit, de elköltöttem egy nagy csomó pénzt, többet mint a havi nyugdíjam.

Ha van kedvetek, nézegessétek a fotókat: