További földmunkák

Jön a tél, remélhetőleg jönnek az alsósávos terjedések.

Tavasszal renbehoztuk a beverage antennákat, most jött el az ideje egy jó adóantenna építésének. Ez pedig nem lesz más, mint a mező közepén egy jó magas vertikál, amit – terveink szerint – 160 és 80 m-en fogunk eredményesen használni. A meglévő anyagokból építkezünk, betongyámon álló faoszlopból indulunk, erre kerül 2-3 alu állványcső és a tetjére talán egy, a 40m-es quad karjaként is alkalmazott műanyagrúd. A teljes magasságot közel 30m-re tervezzük.

Első lépés az alapgödör és a kábelárok kiásása, ami ma – gépi erővel – szerencsésen megtörtént. Amíg vártuk Ricsit, eltüzeltük a a felhalmozódott „domb” nagy részét, ami a terület karbantartásakor, hónapok alatt levágott ágakból, kivágott sarjakból, egyebekből képződött.

Már sötétedett, mire a gép megérkezett, kb. fél 10-re végzett, közben mi ketten Lacival megsütöttük a rablóhúst, megittuk a sört.

Kis kézi munka maradt a ház mellett, nem mertük a gépet a korábban lefektetett kábelek közelébe engedni. A maradék, mintegy 3-4 méternyi árokásáshoz, a védőcsövek lefektetéséhez, a koax – és vezérlőkábelek behúzásához, de mindenek előtt a költségekhez való hozzájáruláshoz mindenkire számítunk, aki az állomáson rádiózni szokott!

20150924_16252020150924_170638 20150924_18173220150924_191251 arok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük