TA-34-XL #2

HA2OS Ervin írja:

A pénteki nap munkálatai szombaton folytatódtak. Az új antennát a régi szlovén Quad helyére gondoltuk, de a csapat úgy döntött, a Spider helyére kerül, ami ugye a télen feladta a küzdelmet az időjárással szemben. Ezt kb 2-3 hete már elkezdtem kibogozni, így ma már „csak” le kellett venni, hogy haladjunk. 5MA Laci azt javasolta, tegyünk fel egyből egy segédárbócot, aminek a tetején van egy csiga, így könnyebb leengedni, de mivel korábban már sikerült leszerelni egyéb eszközök nélkül is, én amellett voltam, hogy ne „pazaroljuk” erre az időt, essünk neki egyből. Ha már ekkora szám volt, én mentem az árbócra – elég gyorsan sikerült meglazítani a csavarokat. Viszont közben felerősödött a szél, fent már kicsit viharosnak tűnt. Mivel a Spidernek csak két szára maradt fent, ráadásul ezek egymás mellett voltak, hiába a 10 kg-os súly, eléggé egy irányban húzták. Nem is sikerült megmozdítani az antennát, a függőleges cső, ami az U-vasban van rögzítve, teljesen megfeszült. Kb. 3x futottam neki, hogy valahogy kiszedem, de egyszerűen nem sikerült. Végül kértem Laciékat (5OV Péter volt még kint), hogy „küldjék fel” a segéd árbócot. Ezidőre rögzítettem a Spider-t, felhúztam a csövet, és felszereltem. Innen már könnyebben ment minden, a többiek lentről könnyedén le tudták engedni az antennát. Leszereltem a tartót is, ami a forgató meghosszabbított szárán volt, erre kerül az új antenna. Laci átalakítja a tartót, hogy rögzíteni tudjuk a TA-34-et. Ha az időjárás és egyéb programok engedik, talán a jövő héten felkerül a helyére. Folytatása következik… 73, Ervin – HA2OS

One thought on “TA-34-XL #2

  1. A Spidert érdemes megmenteni! Fel kell mérni a pótolandó darabokat, amiket a gyártó webáruházában meg lehet rendelni. Az új ár negyedéből rendbehozható szerintem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük