ha5lv összes bejegyzése

CQWWCW 2020

Az idén HA2OS, HA5MA és HA5OV indult.
Olvassátok Ervin beszámolóját:

Már közhely, de a 2020-as évet bizonyára mindenki meg fogja jegyezni egy életre. A COVID sok szokást megváltoztatott, és kicsit hihetetlen, de ez a rádióamatőröket is érintette. Gondoljunk a lemondott expedíciókra, vagy a kollektív állomásoknak javasolt személyes kontaktusok elkerülésére. Ezt az egészet még tetézte az itthon ősszel bevezett kijárási szabályozás, miszerint este 8 óra után – eltekintve néhány kivételtől – nem tartózkodhatunk közterületen. Ebbe még talán belefért volna az, hogy kint vagyunk a klubban, de a közlekedés kicsit macerásabb lett volna, így adott esetben a váltások is.

A klub régóta fejleszti már a Remetét, azaz az állomás teljes távoli vezérlését. 5MA Laci versenyeken is indult már így, egész jó eredményeket elérve, de csapatként még nem volt lehetőség ennek a kipróbálására.

Idén úgy alakult, hogy más lehetőség nincs: vagy valaki egyedül indul, vagy kitalálunk valamit, és bár minimál létszámmal, de végigcsináljuk a versenyt. 5OV Péternél van egy szett a szükséges eszközökből (K3S és RemoteRig a.k.a „Svéd”), nekem pedig 5BVK Karesz adta kölcsön – amit egyébként 5MA Laci hozott el, mert én épp karanténban voltam. Így volt egy hetem összerakni itthon a technikát és gyakorolgatni is. Pár nap után már láttuk, hogy meglesz a három fő a 48 órás versenyhez.

Egyik alapvető kérdés a loggerek összekötése volt. Először arra gondoltunk, hogy váltáskor a „szolgálatot leadó” készít egy exportot, amit átad a „szolgálatot átvevőnek”, ő beimportálja, és folytatja.

Aztán utánanéztem, és megtaláltam, hogy az N1MM-eket össze lehet kötni, ha egy LAN-on vannak. Ehhez beállítottam egy-egy VPN-t mindenkinek (5MA Laci, 5OV Péter, és természetesen magamnak is), így a három gép máris látta egymást, és a loggerekben fel lehetett venni a többieket. Néhány próbát végeztünk még a verseny előtt, és tényleg minden nagyon stabilan működött. Nekem annyi csavar volt még a dologban, hogy mivel Linuxot használok mindenhez, a Windows egy virtuális gépen futott, ez kezelte a RIG-et CAT-en keresztül, és a CW-t (külön porton).

Aki még ezt nem használta, vagy ismeretlen ez a funkció: a loggerek szinte minden olyan információt megosztanak egymással, ami ilyenkor szükséges. Nem csak a QSO-kat logolják, hanem hogy melyik állomás milyen módban van (RUN/S&P), ki milyen sávon és üzemmódban, a bandmap információkat, de még azt is, hogy aki forgalmaz, épp milyen üzenetet küld az ellenállomásnak. A konfigurációnak van néhány limitációja, pl. kell egy ún. „MASTER” állomást kinevezni, aki beállítja magának a cluster, és minden további állomás innen kapja az infókat. Az egyes adatokat lehet szinkronizálni, tehát nem kellett folyamatosan bekapcsolva hagyni a gépeket (bár Péteré végig ment), bekapcsolás után egy kötelező szinkron után azonnal naprakész volt minden logger.

Ugyanakkor megvan az operátor „szabadsága” is: minden ablakot úgy helyez el magánál, ahogy akar, olyan üzeneteket vesz fel az egyes funkció gombokra (F1-F12), amiket akar, illetve. mindenki csak a saját QSO-ját törölheti – elkerülve a véletlen „baleseteket”.

A verseny alatt minden váltásnál volt egy gyors egyeztetés: mi az utolsó QSO a logban, és hány QSO-t és szorzót lát a logger. Péter loggere valamiért kicsit mindig előrébb járt, de a tökéletes működést nem mutatja jobban semmi, mint hogy a verseny után mindhárman exportálnuk egy CABRILLO fájlt, és azok bitre pontosan megegyeztek.

Mivel a klubban a Remetéhez tartozó PA még soha nem ment egyben 48 órát, ezért maradtunk az LP-nél.

Ezzel szerintem kicsit megszenvedtünk: CQ-ra nem igazán jöttek vissza (én pl a verseny alatt kaptam 3 spot-ot a clusterben, de alig jöttek utána, pár perc után teljesen lecsengett), és a szorzókért is nagyon meg kellett dolgozni. Szerintem a terjedés sem volt nagyon jó, 160m-en pl nem volt EU-n kívüli – máskor azért szokott lenni legalább néhány W/VE, de még JA állomás is. A legtöbb QSO 80m-en volt, aztán 40m – itt lett a legtöbb pontunk egyébként (több DX), köszönhetően a quad-nak.

Az új antennák szerintem jól vizsgáztak – nekem személy szerint nagyon tetszik az Ultrabeam két irányú kapcsolási lehetősége.

A csapat amúgy nagyon fegyelmezetten dolgozott. Péntek este készítettünk egy beosztást: éjszaka 4 órás „műszakok” voltak, nappal 2 vagy 3. Így pihenni is lehetett, de rádiózni is tudtunk. Minden váltásnál végig pontosan megjelent a következő operátor, és pár rövid üzenet váltása, valamint a fent említett szinkron elvégzése után már folytattuk is. Talán most volt a klub életében először, hogy percre pontosan végig csináltunk egy 48 órás versenyt (nem tudom, mennyi kihagyást vesznek figyelembe, pl. ha 10 percig nem volt QSO…?)

Mindenképp meg kell említenünk magát a Remetét. Fent írtam, hogy a technika végig kifogástalanul működött, ez nem csak a számítógépekre, hanem 5BVK Karesz minden általa készített eszközére igaz: a kinti hardver, a számítógépen futó szoftver… Karesz még az Ultrabeam vezérlését is integrálta az új programba, tényleg fantasztikus munkát végzett, hálás köszönet érte.

A logot már elküldtük, ma 00:00 volt a beküldési határidó – most izgatottan várjuk, mire lesz elég ez a QSO és pontszám.

A verseny sok tapasztalattal, és néhány kérdéssel szolgált. A legfontosabb, hogy hogyan tovább? Merre lehetne bővülni? Hogy lehetne másokat is bevonni a közös munkába? Ezeket a következő hetekben, hónapokban át kell beszélni, remélhetőleg másnak is meg fog tetszeni ez a Remetézés, és csatlakozni akar, mint résztvevő. 

73, Ervin HA2OS

Gratulálok az elszántsághoz és az eredményhez, annyit hozzáteszek még, hogy a klub életében már sokszor végigdolgoztuk a 48 órát, természetesen a helyszínről – de ez már a régi szép idők történeteihez tartozik.

73 Viktor HA5LV

PS.: Nézzétek meg mit írtunk korábban a gyömrői REMETÉről:


https://hg5c.ha5kkc.com/?p=2987
https://hg5c.ha5kkc.com/?p=934

Megjött az előzetes eredmény:

Ultrabeam megjavítva

Az augusztus első felében felszerelt antenna egy szerencsétlen mozzanat miatt javításra szorult.
Szeptember végén lekerült az egyik szélső elem, a motort elküldtük javításra. Megérkezett, ma felszereltük a helyére, minden jól működik.
Vigyázzunk rá!

A szeptemberi leszerelés:

A mai felszerelés:

73 Viktor HA5LV

5MHz

HA5MA Laci, HA1US Junó és HA5OV Péter ma elkészítették és felszerelték az új 60m-es dipolt.
Olvassátok Junó képriportját:

Kép és szöveg : HA1US

Update 2020 november 13:

Laci és Junó behangolták az antennát, Laci írja:

Tegnap elnyerte végleges hosszát az 5 MHz-es, azaz 60m-es dipólunk. A kalkulátorral kapott méretet kb. 70 centivel rövidítve ezt értük el egy felmászás árán :

Az engedélyezett sáv : 5,3515 – 5,3665 MHz A rezonanciafrekvenciát erősen befolyásolja az antenna közelsége a vele párhuzamos 80 méteres dipólhoz. A kikötő spárgákkal is lehet valamelyest hangolni. Karesz a Remetét hozzámódosította az új antennához. Ehhez elég volt, hogy ő otthonról a TeamViewer-rel írta át a programot a kinti gépen. Erre a frekire végfokunk nincs, az engedély amúgy is csak 10 wattot engedélyez.  
73 : Laci

73 Viktor HA5LV

BURABU 2020

Nyár elején a vírus miatt elmaradt, most szeptemberben megtartották, hát persze hogy kimentünk.

Érdemes volt, hiszen az idei díjkiosztón is büszkén hallhattuk néhány klubtagunk nevét. Gratulálunk!

És itt még nem ért véget a dicsőség!  HA5OJ Pisti furfangos kérdéseire adott bravúros válaszokkal nyerte meg háromfős csapatunk (1US, 5LV, 5MA) a „HA5KHC játékos vetélkedőjét”.

HA1US HA5BA HA5OJ


Még szép, hiszen a díj egy tálca sör volt !!!

Sikerünknek HA5LC Péter is örült

 

A börzén nekem HA8GW hajlítógépe tetszett a legjobban.

Átfutottuk a standokat, vettünk pár apróságot, majd a hagyományoknak megfelelően elindultunk a gyömrői állomásra.

Bőrös malaclapocka-pörkölt készült a bográcsban.

Sötétedéskor megérkezett HA5BA Klári és HA5LC Péter, elhozták és átadták a díjat, a pörkölt után mind a tíz ujjukat megnyalták!

73 Viktor HA5LV

Ultrabeam

Fent van az Ultrabeam! Olvassátok Junó riportját:

Rekkenő hőségben került sor az Ultrabeam beemelésére. Az oszlopon HA5BVG, a kosárban HA5MA dolgozott. Darus Laci profi munkájával hamar a helyére került a monstrum, de Gábor még sokáig dolgozott az oszlopon, míg rögzítette az antennát és felszerelte a vezérlőkábelt és a koaxot. A munka után HA5BVK fejedelmi vacsorát készített, amit a közben kialakult zivatar miatt odabent a faházban fogyasztottunk el. Néhány gyors mérést is végeztünk az antennán, de ezek csak tájékoztató értékek, hisz hátra van még a vezérlés ,,betanítása”. 73 de HA1US

 

HA5OV Péter videót is készített, nézzétek meg ötszörös gyorsításban:

73 Viktor HA5LV

Nemzetközi találkozó

Külföldre szakadt társaink – ES1BVG Gábor és DH7KU Csaba – hazalátogatását ünnepeltük.

73 Viktor HA5LV

Tovább…

…dolgozott Laci és Junó, így tegnap felkerült a 14-es forgatóra az illesztő toldat és a helyükre kerültek a (még földön lévő) boomon az elemek tartólemezei.

HA5MA Laci írja:

…hátha belefut még valaki.

4db önzáró anyát adott a Wimo az „U-bolt” kengyelekhez. Az első felment rendesen, visszafelé is tekerhető maradt. A másik háromnál, mikor már átment a csavar az önzáró részen, egyre szorosabbá vált és megállt. Éreztem, hogy nagyobb erőkarral a kulcson csak eltörném a csavart. Se té, se tova! Olyan érzésem volt, mintha valami eljárással ezt direkt így csinálták volna, hogy abszolút önzáró legyen. Teszem azt, a műanyagba integrált ragasztó. Persze még félúton voltak a cél előtt. Ezután a kisfexxel a rászorult anya négy oldalát levágtam és fogóval levettem. A csavarmenet is sérült, azokat itthon már átvágtam, használhatóak maradtak.

73!

73 Viktor HA5LV

Munkák a „14-es” oszlopon

HA5OV Péter írja:

Csütörtök délután Laci, Ervin és jómagam (5OV) kimentünk, hogy folytassuk a leszerelt szlovén quad elemeinek elraktározását, illetve előkészítsük az új antenna forgatását. Laci a „kellemes” melegben (32C) felmászott az oszlopra, hogy leszerelje a régi csőcsonkot. Ezt sikerült is a flex segítségével. De hogy ne legyen minden egyszerű, a felhúzó kötél összegabalyodott, ezért Ervin is kénytelen volt felmászni, hogy kiszabadítsa a leszerelt segédárbocot . Én természetesen nagyon aggódtam értük. Mi is meglepődtünk, hogy a tervezett munkát milyen hamar elvégeztük. Az elvégzett munka örömére gondolatban ittunk egy sört – lévén mindannyian kocsival voltunk.
Jöhet a folytatás…
73’s Péter/HA5OV

Földön a szlovén quad

HA2OS Ervin írja:

UTOLSÓ KÉPEK A FENT LÉVŐ QUAD-RÓL! CSAK ITT! CSAK MOST! CSAK NÁLUNK!

Ma kint voltunk Lacival az állomáson – Laci már reggel kezdett, a szerdán kihúzott kábelt fejelte meg. Én munka után értem ki, de mivel sokáig világos van, tudtuk, hogy bele fog férni. Készítettünk pár képet leszerelés előtt, mégiscsak évekig tett jó szolgálatot ez az antenna… Én másztam fel az oszlopra, felfelé menet kitekertem a 7MHz-es dipól koax kábelét (ez most nem is működik), közben Laci leengedte azt. Először felhúztam a segéd árbócot, és rögzítettem. Egy vastagabb kötelet átvezettem a csigán, és kikötöttem az antennát. A vékony kötél is rá volt kötve arra az esetre, ha valahogy el kellett volna tartani az oszloptól. A szél kicsit már viharos volt fent – úgy látszik ha antenna leszerelésről van szó, az a természetnek sem tetszik… A Quad elég jól fel volt rögzítve: 4 db átmenő csavar tartotta a konzolt, oldalanként 2-2 anyával. Nehezen sikerült kilazítani minden rögzítést, de nem nagyon akarta elengedni a konzol: két szár bent maradt, és feszült – a nálam lévő kombinált fogó kalapáccsá minősítése után végül ezek is jobb belátásra tértek, és elengedték a boom-ot. Laci azt mondta, nehéz volt tartani az antennát a kötéllel (nem csodálom, elég jó súlya van…), de sikeresen leengedtük. A súly és a méretek aztán lent is okozott még kellemetlen perceket. El akartuk vinni az oszloptól a kerítéshez, de nem értük fel a boom-it (még én sem… HI!), és az elemeket sem értük át úgy, hogy meg tudjuk emelni. Mint említettem elég jó súlya is van, ráadásul az elemek folyamatosan elakadtam mindenben (természetesen a boom-ra kötött köteleket sem tudtuk leszedni…). Végül egy székre állva minden elemnél leszedtünk egy tartó botot, így a boom a földre került. Az antenna most a kerítés mellett van, ahol parkolni szoktunk (ha sokan vagyunk kint). Aki megy ki, és még látja az antennát így, az óvatosan menjen, kicsit jobbra tartson, nehogy véletlen rámenjen valamelyik tartóbotra. Következik az antenna szétszerelése és feliratozása, majd a forgató toldásának az átalakítása. A segéd árbóc fent maradt, hátha kell még valamire – azt is le kell majd szedni. Utána pedig jöhet a daruskocsi, és emelhetjük az új antennát.

73, Ervin HA2OS