Nyári napló #2

Kánikula, uborkaszezon.

Egy hete furcsán viselkedik a kamera. Van kép és hang, de mozgatás után

leng és nem pontosan áll be.

5MA

A kamerát Laci és Péter megjavították.

*

Az új EFHW antennák jól működnek.

Ma Péterrel kimentünk és befejeztük az új antennákat. Az eső az első felmászáskor lezavart az oszlopról, de aztán elállt és megjavult az idő. Péter mért és kapcsolgatott lent. A 80 méteres dipólt leszedtem és a TA34 alól most két 40m hosszú EFHW antennánk van átkapcsolhatóan. Jó már a relés doboz is. Az SWR 80 és 40 méteren kiváló, 20m CW-n elmegy, azaz majdnem 2. További harmonikus sávokra is lehetne elvileg igazítgatni.
80 méteren kellenek majd ezek az antennák igazán Európára. Az egymásra merőleges  merőleges irányok is hozhatnak valamit. Mindkét szál majdnem 20 méter magasan van. A kb. Kelet-Nyugat irányú szál az SSB sávot is átfogja, ezt korábban kb 1,5 méterrel megrövidítettük. Az Észak-Déli csak a CW-t 80 méteren az eredeti hosszal. Abból is lehet majd levágni. Ennek a vége túlmegy az URH oszlopon, onnan ferdén a szomszédok akácfájára le. Ide még érdemes lehet egy segédárbócot elhelyezni, hogy minél magasabban legyen a vége. Ehhez lesz is anyag az egykori 14 megás oszlop forgató csöveiből, ha azokat összehegesztjük.

5MA

A segédárboc összehegesztése megtörtént, Laci ma talán le is festette, most ott szárad a diófa alatt. A felállításához, kikötéséhez kell majd 2-3 ember.

*

A 70 megás jeladót leszereltük, hogy elkészülhessen a dokumentációja.
Visszakerült, mától újra üzemel. Itt a kapcsolási rajza:

*

HA52IEC

HA5BA és HA5LC a Budapesti Rádióamatőr Szövetségtől felkérte a HG5C tagságát is a részvételre az aktivitásban ezzel a különleges hívójellel.

Ha dolgoztok, küldjetek utána egy adif fájlt nekem, én csinálok egy HG5C részéről külön logot és továbbítom a szervezőknek.

Az aktivitás augusztus 15-től szeptember 30-ig tart.

73 : Laci

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük