Szarvas 2023

Megint elmúlt a nyár, megint Szarvason jártunk. Idén az Ifjúsági tábor csak az elszállásolást vállalta, a találkozónak – mely idén is főleg a börzét jelentette – a párszáz méterrel távolabb lévő rét adott otthont.
Klubunkat 1AS, 5LV, 5MA, 7JDU és 8ZO képviselte. Karcsi a kocsijában aludt, mi a megszokott 5-ös faházban laktunk fejenként 6000 Ft-ért. Párnahuzat, pléd, szokásos vizesblokk… Rajtunk kívül még egy rádiós lakó éjszakázott a táborban.
Pénteken kora délután érkeztünk, a szokásos úszással kezdtük, a Körös vize ilyen kellemes talán még sose volt.

Este vacsora és sörözés a Halászcsárdában, szombat reggel a börze sok kedves ismerőssel, kevés újdonsággal.

Mire délben meghozták a reggel megrendelt birkapörköltet, már szedelőzködött a nép, ebéd után mi is hazaindultunk.

Nézegessétek a képeket.

Kihelyezett taggyűlés

Zsikétől és Jóskától levelet kaptunk még júniusban:

Tisztelt Olvtársak!
Július 22-23.án szeretnénk megismételni a tavalyi kihelyezett taggyűlést.

Tárgy: bográcsban csülkös, velős, erdeigombás pacal, valamint különböző élvezeti cikkek hatástanulmánya, világmegváltás…

Az immár hagyományosnak mondható győrszentiváni taggyűlés idén is jól sikerült, ráadásul a menü egy kiváló tortával is bővült, hiszen együtt köszönthettük HA7RY Tomit hetvenedik születésnapján.
ISTEN ÉLTESSEN TOMI!
A finom ételek-italok fogyasztása közben, előtt és után sokat beszélgettünk, terjedésről, régi szép és újabb időkről, Tomi beavatott bennünket régebbi és küszöbönálló DX-pedíciójuk titkaiba, előjöttek a százszor elmesélt, de mindig érdekes többévtizedes sztorik a régi nagyokról és persze magunkról. A világmegváltó gondolatok sem maradtak el.

Jelenléti ív:
HA1AS
HA5AHX
HA5LV +XYL
HA5MA
HA5OD
HA5OV
HA5YG
HA7JDU
HA7RY



Talán – a tervek szerint nem is sokára – újra összejöhetünk.





BURABU 2023

Itt a június, itt a BURABU.

Gondok a TA-34 antennával

“… szegény antennának valami baja lett, le kell venni. Szombatra szerveződik egy szerelőbrigád…” (HA5MA)

“… mérsékelten volt sikeres: az antenna fent maradt, mert a segédárbóc csöve túl nehéz volt egy embernek kitartani és a helyére igazítani, legközelebb pár további eszközzel és valószínűleg két emberrel újra meg kell próbálni. ” (HA3FLT)

HA1AD SK

A sok jó hír után itt egy döbbenetes halálhír, Ottó örökre távozott.

25-én még rádiózott, pár nap múlva jött a szomorú hír, Ottót legyőzte a betegség.

Lelkes rádiós, kedves cimbora volt, hiányozni fog.

Búcsúzzunk tőle egy régi képpel.

HA5MA 70

Isten éltesse a 70 éveseket! Meg a többieket.
Születésnapja alkalmából Laci meghívott bennünket egy pörköltre.

Köszönjük kedves Laci, isten éltessen!

És itt egy kedves barát WØYR a NYOLCVANADIK szülinapján köszönti a hetveneseket:

HAPPY BIRTHDAY KEDVES MIHÁLY!

U-csavarok a helyükön

Laci írja:

Ma kimentem a plusz csavarokat felszerelni az Ultrabeam középső tartólemezére.

A német precizitásnak hála, az új csavarok szépen bementek az illeszkedő furatokba.

Alulról a másodiknak az ellendarabját kockázatosnak tartottam felszerelni ebben a fenti helyzetben, de a felülről másodiké könnyedén betehető volt a csavarral együtt.

Az eddigi két U-csavar helyett  már négy van,  így nagyobb erő tart ellen a szélnyomásnak és remélhetőleg nem fordul már el az antenna nagyobb szeleknél a függőleges csövön.

73 : Laci