SOTA DL/AM-006 Sonnenberg 1622 m

Július 13-án, miközben mi itthon olvadoztunk a kánikulában, és örültünk, ha nem kellett kimenni a szabadba, az igazi sportemberek Németországban hegyet másztak.

Olvassátok el DH7KU Csaba beszámolóját:

Legnagyobb örömömre egy hosszasabb levélváltás és a „pénzügyminiszterasszonyi áldás“ után Viktor, HA7SBQ igent mondott a HAM Radio-s meghívásomra. Mivel még sosem vett részt a kiállításon és egyáltalán nem járt még DL-ben, valami különleges és feledhetetlen élményt nyújtó programot akartam az együtt eltöltött pár napra tervezni. Különben Viktorral 1983 őszén együtt kezdtük a rádiós szakkört Rudi bánál (HA5KP, Básta Rezső) és gyakorlatilag csak ketten maradtunk meg a 30 fős csoportból igazi gyorstávírásznak, akik később a rádióamatőr vizsgát is megszerezték. A régi időkben sok időt töltöttünk el együtt és számos versenyen vettünk együtt részt – mint pl. többtusa, rókavadászat, gyorstávírászat – az ország különböző helyein. Egyszóval rengeteg közös élményünk van és a rendszeres levelezések mellett már régóta nem beszéltünk személyesen.
Egy szerdai napon majdnem éjfél tájt koccinthattunk a szerencsés megérkezésre és egyúttal a tervezett programot is átbeszéltük részletesen. Természetesen a környékbéli nevezetességek, mint pl. a fürstenfeldbrucki kolostor, vagy a müncheni belváros megtekintése mellett beiktattam egy sotás napot is. Közeli, nem túl sűrűn aktivált csúcsot kerestem, a választás Sonnenberg-re (DL/AM-006) esett. A környéken nem ritka az olyan hegy, amit már >30x is megmásztak a SOTA kedvelői, de ezt a csúcsot eddig csak 6-an aktiválták és az össz-QSO szám is aránylag alacsony, 152. Emiatt is tartottam vonzónak a helyet, valamint azért is, mert ez az Alpok szélén kimagasló hegy remek panorámát kínál mind a síkság, mind a hegyvonulatok irányába, mellyel éles kontraszt-látványt nyújt a közel 1000 méteres szintkülönbség miatt.
Néhány nappal Viktor érkezése előtt mindennapos rendszerességűvé vált az időjárásjelentés böngészése az Ammer-hegyvonulat térségében, hogy kitűzzem a legmegfelelőbbnek tűnő napot a túrához. Napi szinten változott a terv a „pontos“ időjóslásnak megfelelően, de 12 órával a túra előtt döntés született: július 13-án csütörtökön reggel 8-kor indulás. A térdkímélés miatt a szintkülönbség nagy részét egy nyitott, beleülős sífelvonóval küzdöttük le, majd a hegymászást a hegyállomásról, 1270 m-ről indítottuk. A térkép szerint egy laza séta után a hegygerinc mentén lehet két irányból is megközelíteni a csúcsot, de mindenhol azt olvastam, hogy csak gyakorlott alpesi túrázóknak javasolt az ösvény. Valami lehetett ebben az intésben, mint azt később tapasztaltuk is a saját bőrünkön.
De térjünk vissza egy picit az előkészületekre. Egyikünk térde sem a legjobb állapotban van már és az állóképességünk sem áll a helyzet magaslatán, ezen Viktor futással, jómagam pedig a konditeremben próbáltam javítani az izmok terheléshez szoktatásával. A rendszeres edzés, ami a havi 1x után akár heti 2x alkalomra is besűrűsödött, meghozta a gyümölcsét, legalábbis nálam: nehéz hátizsákokkal, hegynek lefelé szinte fájdalommentesen bandukoltunk.
A fizikai feltételek megteremtése mellett a rádiós felszerelés is lassacskán összeállt. A ház, ahová két éve költöztünk, csaknem rosszabb, mint egy fekete lyuk – az eltűnt dolgok száma egyre csak szaporodik: nincs meg a windom antennához való 1:6-os UNUN-trafó, a Kölnben készített, igen szépre sikerült billentyűm, különböző kábelek, lábpedál és egyebek se. Azért kellemes meglepetés is ért, mert örültem nagyon a három részre bontott 4-sávos rezonáns dipólnak, mint a kisgyerek, amikor hónapokkal később újra megtalálja az elpakolt játékot. Nem emlékeztem rá egyáltalán, hogy 5 éve a legutolsó sotázáskor sikeresen elkészítettem és éles bevetésben is használtam már ezt az antennát. A megszakításoknál sorkapcsokat használtam és így áll össze a 40/30/20/15 m-es hullámsávokra a rezonáns dipól. Nagy előnye, hogy nem kell egyáltalán antenna illesztő hozzá, ugyanakkor a sávváltáshoz le kell ereszteni a közepét, hogy az ember elérje a toldás helyeit. Ez az egyperces mutatvány nem nagy munka és nem túl nagy kiesés a sotázás közben sem. A hordozható rádiót, az FT857-et is csak az utolsó pillanatban sikerült beszerezni. A rig programozásra és a beállításra már nem maradt sajnos idő, mindent, amit a lelkes fiatalok a DL0FU-klubban elnyomkodtak, a hegyen kellett visszaállítgatni. A csúcsról találtam néhány képet a neten, ami ahhoz az elhatározáshoz juttatott, hogy a dipól mellett, a vertikált is betegyem, ugyanis olyan kevés hely mutatkozott, mintha nem lenne elég egy 2x 10 méteres dipól kifeszítéséhez. A plusz teher elvileg már úgysem probléma, végső soron már elég edzettek vagyunk.
Aznap reggel nem indultunk korán, mert a sílift csak 10 órától működik és az út kicsit több mint 1 óra Oberammergau-ig. Kényelmesen megreggeliztünk, enni és innivalót csomagoltunk, valamint elosztottuk a felszerelést a két legnagyobb hátizsákomba. Az odaút a kisebb navigációs problémáktól és az elmélyült beszélgetések miatti eltévedésektől eltekintve aránylag simán ment és a sílift parkolójában reggel tájt még temérdek hely is akadt. Egy gyors jegyváltás közben elhatároztuk, hogy felfelé a tervezett sílifttel megyünk, azonban lefelé okvetlen kipróbáljuk a nyári bobot. A lift teljes hossza mellett tekergőzik a nyári szánkópálya és magam sem gondoltam volna, hogy ilyen sok kilométeren lehet leszáguldozni vele a hegyről, igazán meredek és éles kanyarokkal teli szakaszokkal megtűzdelve. Szerencsére a csomagokat le lehet küldeni ingyen a lifttel, így az ember teljesen a bobozásra tudott koncentrálni. Utólag visszagondolva, az első néhány kanyar után mindent csomagunkat elhagytunk volna, de ezt jól tudták a pályaműködtetők.
Szépen üldögéltünk a liftben és fotóztunk, élveztük a tájat, a magaslati kilátást, a ködös, friss hegyi levegőt a csendet, a nyugalmat. Az ölünkben lapultak a nehéz hátizsákjaink, a vállamon a teleszkópos antennaárboc, egyszóval kevés helyünk volt a szűk ülésekben, de kellemesen utaztunk. Pár száz méter libegés után az az érzésem támadt, hogy a tréningnadrágom zsebeiben levő tárgyak kezdenek kicsúszni és nagy valószínűséggel majd a mélybe fognak zuhanni. Elkezdtem hát kihalászni az autókulcsot, fényképezőt, bicskát stb. és betenni őket gondosan, óvatosan egyesével a hátizsákba. A nagy izgelődés-mozgolódás alatt megtörtént, aminek nem szabadott volna megtörténnie: hát nem az autókulcs zuhant a mélybe, hanem az antennaárboc! Valahogy lecsúszott a vállamról és már csak teljesen megdöbbent arccal tudtam nézni, ahogyan szépen száll, és csak repül, meg hogy zuhan lefelé a kb. 1.2 m-es rúd a 20 méteres magasságból. Hát mit mondjak, szép látvány, ahogy repül az árboc, de ezt nem ott akartam kipróbálni! A nagy bozót valamelyest fékezett a zuhanáson a végén, majd az árboc egyenesen az alattunk lévő patakban landolt. Némi káromkodás és tanácstalanság után kényelmesen hátradőltünk a székekben és a tehetetlenség nyugodtságával utaztunk fel a csúcsig. Jó 20 percbe telt, míg megérkeztünk. Rögtön elmeséltem a liftkezelőnek, mi is történt, mire azt ajánlotta, menjek le a nyári bobbal, az sokkal gyorsabb. Így azzal a lendülettel, ahogy felértem, átnyargaltam a másik oldalra és a rövid bob-vezetői útbaigazítás után már száguldoztam is lefelé. Anélkül hogy ne mutattam volna fel a hüvelykujjam felfelé, ami azt jelentette, hogy megértettem mindent és biztos vagyok benne, hogy le akarok ezzel a szerkezettel menni, nem indított egyszerűen el az ipse. Viktor ez alatt élvezte tovább a magaslati levegőt odafent, a felhőket, a hideget és ivott egy forró kávét meg készített jó néhány fotót is. A szánkózás eszméletlen nagy élmény volt, ilyen tekergős, hosszú és meredek pályán még soha nem mentem, pedig jó néhány bobot kipróbáltam már az Alpokban. Nem félek a sebességtől, sőt egyenesen szeretek száguldozni, ezért egyáltalán nem akartam fékezni, azonban helyenként olyan félelmetes és meredek volt, hogy bizony behúztam a vészféket, sőt nem is kicsit. A döntött kanyarokban olyan nagy erők léptek fel, hogy rendesen küzdeni kellett a bent maradásért. Kiesni elvileg nem lehet, mert az öv aránylag biztonságosan fog és le is van zárva, meg a szánkó se tudja elhagyni a pályát, de ennek ellenére szorítottam a fogantyút, hogy majd belelilult az ujjam. Úgy felment az adrenalin szint egy pillanat alatt, hogy csak a száguldásra tudtam koncentrálni és elfelejtettem az árboc miatti mérgelődést. A célfotón 43 km/h-val kaptak le – de szerintem ott már nem mentem teljes gázzal – holott a maximális sebesség elvileg csak 40 km/h lehetne, mert leszabályoz valami automata fékrendszer. Nagyon élveztem a mókát, de mára nem ez a cél volt kitűzve! A pénztárnál újabb jegyváltás és útbaigazítás után, hogy merre is induljak el az ösvényeken és lezárt területeken, már ballagtam is a felvonópálya alatt a hegyre felfelé. Az út meglehetősen sáros és vizes volt az előző napi esőzések miatt. Aztán a hegyi ösvény az erdőben folytatódott, nekem meg csak a 3-méteres bozót maradt út nélkül. Hát, mint mondjak, esélyem se volt megtalálni ekkora gazban, csalánban és cserjékben a lehullott botot, ezért folyton felkiabáltam a felettem utazóknak, hogy látnak-e egy olyan hosszú, kék, hengeres izét. A válasz igenlő volt, de legalább még 20-30 méterrel arrébb van, mint ahol álltam. Újabb átverekedés után a vizes, szúrós bozóton és kérdezgetések után, már csak néhány méterre álltam az árboctól, mondták ők, de én semmit nem láttam. Fenti navigáció nélkül máig is ott botorkálnék valahol a bozótban, vagy a sziklás patakmederben – egyszerűen lehetetlen ott megtalálni valamit is ekkora dzsumbujban. Azért a végén meglett, a zsákja kiszakadt, 3 szegmens kirepült, a fekete zárókupak lerepült, de szerencsére nem tört el az üvegszálas spider-bot. Ronggyá ázva, kicsit megtépetten és csalántól összecsípve boldogan iramodtam megint lefelé a lift irányába.
A keresgélés legalább egy fél órámba telt és összesen több mint egy órás csúszással indultunk el kb. fél 12-kor a túránkra. A kezdés 14 órára lett meghirdetve, amit akkor szinte lehetetlennek tartottam, hogy be is fogjuk tudni tartani. Jó tempóban haladtunk, főként a szintvonalon és a táblára kiírt 1,5 órás szakaszt sikerült 1 óra alatt megtenni. Miközben meséltünk egymásnak, gyönyörködtünk a ködből ki-kibújó tájban és a botanikát kedvelőkre is gondolva, mindenféle kedves kis növényeket is lefotóztunk. Belefutottunk egy békésen legelésző tehéncsordába is, ahol a tehenek nagy részét a köd miatt egyáltalán nem láttuk, csak a kolompjaik hangzavarából következtettünk, hogy sokan lehetnek. Az úthoz közeli állatokat, ill. az utat csaknem elzáró teheneket sikerült megörökíteni. Sajnos a legjobb pillanatról azonban lemaradtunk, amikor két egymást nagyon kedvelő állatból az egyik teljesen bekapta a másik fülét. A teheneknél is fontos lehet a közösségi élet, mert szemmel láthatóan jól esett neki a fülpucolás, akarom mondani fülnyálazás.
A kitett tábláknak nem nagyon hittünk, mert már a második “Sonnenberg / Zahn” feliratú mellett haladtunk el, de utat igazán nem lehetett a mutatott irányban felfedezni. Biztosabbnak találtuk, ha a közeli Prüschling menedékház és étterem személyzetét megkérdezzük, merre is kell mennünk. Egy kedves bajor menyecske tudta ugyan, hol az út, de le akart mindenképp beszélni a túráról, mondván hogy az éjjeli esőzés miatt életveszélyes az igen keskeny és csúszós úton való hegymászás. Nem hallgattam rá, de azért megígértem, ha tényleg olyan vészesnek ítélem meg a helyszínt, akkor visszafordulok és iszom nála egy sört, hi. A leágazást természetesen már elhagytuk, vagy jó 4-500 m-t vissza kellett mennünk, de legalább tudtuk a helyes ösvényt. Tényleg jó keskeny út vezet fel a gerincre, de aránylag jól járható és nem találtam annyira veszélyesnek, mint beharangozta a hölgy. Alig 10 percnyi kaptatás után az egyik drótköteles kapaszkodónál szemben jött velünk két 70 feletti férfi, tehát ők már maguk mögött tudták az előttünk levő út 90%-át. Megkérdeztem, hogy járható-e az út, mire ők igennel feleltek és hogy semmi gáz nincs. Na jó – gondoltam – ha ők már végigmászták, akkor nekünk is menni fog a dolog, nem riadunk mi vissza semmitől. A kezdeti könnyed hegymászás egyre inkább a drótköteles, kapaszkodós alpinista túrába kezdett átváltani. Sok helyen anélkül tényleg életveszély lett volna továbbhaladni – egyetlen rossz lépésnél, vagy egy megcsúszásnál a meredek szakadékba zuhant volna az ember. Nem véletlen írták, hogy a nehéznek minősített terepen csak gyakorlott hegymászók és teljesen biztos lépésű személyek vállalkozzanak a hegy megmászására. Hát mi az első 10 – 15 percben gyakoroltunk eleget – gondoltuk – és ezek után gyakorlott hegymászókká váltunk. Némelyik kisebb – nagyobb akadály annyira vicces volt, hogy videókat is készítettem, ezek talán jobban visszaadják a nehéz küzdelmet, mint egy fénykép. A hegy oromzata igen ritka és egyedi sziklaformázatokkal van körülvéve, ami a felszálló köd miatt most még misztikusabbnak hatott. A mászás taktikája az volt, ha már nagyon lihegtünk a kemény és nehéz hátizsákok alatt, akkor megálltunk fényképezni. Eleinte ritkábban, aztán ahogy emelkedett, egyre gyakrabban kaptuk elő a fényképezőket. Szó se róla, annyira megragadó a gyönyörű kilátás látványa, hogy kár lett volna egyszerűen továbbrohanni.
Már vagy 1 órája mendegéltünk a csúcsra vezető ösvényen, de a mi hegyünk valahogy nem akart előbukkanni, sőt még csak úgy sejtelmesen se. Szembe jött velünk ismét egy csoport, de az előzőtől sokkal nagyobb társaság és még túravezetőjük is volt. A kb. 20 fős kizárólag nyugdíjas hölgyekből és urakból álló társaság elég elszántan haladt és az asszonyokat kérdezve ők azt felelték, hogy még éppen elmegy a terep. Majd leesett az állunk, hogy ezek, mint a hegyi zergék másszák a csúszós, sziklás, meredek és keskeny, akadályokkal teli hegyi utat és délben ők már lefelé mennek. Hát, ha nekik sikerül, akkor mi meg végképp nem riadunk vissza – biztattuk ezzel magunkat. A vezetőjükre gyorsan rákérdeztem, hogy messze van-e még a Sonnenberg csúcsa, mire furfangosan azt válaszolta, hogy relatív fogalom a messze, de ő nem mondaná messzinek. Kis gondolkodás után még 20 percre saccolta a csúcsra való leágazót. A hegytetőre ők nem másztak fel, de eljöttek mellette. Igazuk volt, nemsokára megpillantottuk a célt, a kereszttel a csúcson. A feljárás egyelőre nem mutatkozott, de határozottan közeledtünk. Az idő is lassan kezdett kitisztulni, lélegzetelállító látvány merengett elő a ködből, akármelyik irányba is néztünk.
Valami piros karikát találtam ez egyik sziklára festve, ezért javasoltam, hogy vágjunk neki arra, akármilyen sziklás is a terep, elvégre már csak 40-50 szint választott el minket a csúcstól, azt meg valahogy csak leküzdjük. Hát az elején még csak kissé aggodalmas képet vágott Viktor, aztán ahogy egyre erősebb sziklafal-mászásba csapott át a dolog, ott már talán fehéredni is kezdett. Igazából a tudat, hogy itt lefelé is le kell valahogy jönni, az borította ki igazából, nem a kemény mászás. Erre akkor nem tudtam igazán koncentrálni, fel akartam jutni mielőbb, a lefelé utat meg majd valahogy leküzdjük. A biztonság érdekében helyenként fentről lenyújtottam Viktornak az antennaárbocot kapaszkodónak és a vékony köteleinket inkább hagytam a helyén – az egyébként sem biztos, hogy egy zuhanó ember súlyát kibírta volna.
Megküzdöttünk a sziklákkal rendesen, izzadtunk, lihegtünk, de végre felértünk! Szegény Viktor teljesen lesápadt és csak kapaszkodott a keresztet tartó vasállványban.
“Hogy fogunk innen lemenni?” – ez foglalkoztatta leginkább, nem a rádiózás. Lepakoltam a cuccot a hátamról és körbenéztem a csúcson. Hát tényleg nincs túl nagy hely piknikezni, de azért a dipól antenna ki fog férni – méregettem, a vertikálra nem lesz szükség. A terepszemle után felderítő útra indultam, hátha van egy másik út is, ami lefelé vezet és ettől könnyebb. Hát persze hogy van, sőt első látásra sokkal járhatóbb és veszélytelenebb. Ezzel a megnyugtatónak hangzó hírrel visszatértem és mindketten szomjunkat csillapítottuk meg kiéheztetett hasunkat tömtük, mert a nagy küzdelemben rendesen kitikkadtunk. A hátizsákokból előkerültek lassan a rádiózáshoz szükséges cuccok is, mindenféle kötelek, madzagok, drótok, akku, billentyű, rig, stb., így hát igazán jól elterebélyesedtünk a sajátunknak vélt hegycsúcson. Legnagyobb meglepetésemre egyszer csak előbukkant két fej a frissen felfedezett lejáró irányából. A szokásos “Grüß Gott!” üdvözlés után vad fényképezésbe kezdtek, én meg nem győztem elnézést kérni, amiért akkora nagy rendetlenséget csináltunk a hegyen és nekik bukdácsolni kellett a madzagokban. Természetesen beleakadt az egyik dipólszár az ürge bakancsába és húzta magával, majdnem hasra esés lett belőle. Azért nekik is sikerült valahova leülni és elfogyasztani a szendvicsüket. Közben kérdezősködtem arról az útról, amin ők jöttek felfelé, mire azt válaszolták, hogy teljesen ártalmatlan, könnyed ösvény az, arra menjünk. Én megmutattam, mi hol jöttünk fel, mire ők csak rázták a fejüket, az csak sziklamászóknak való… Így utólag visszagondolva, tényleg nem volt veszélytelen az akciónk – szorítottuk is a köveket, ahogy csak tudtuk, hi. Miután ettek, ittak, kiláttak és fényképeztek, tovább vonultak alpesi túrázó barátaink, ismét egyedül a miénk lett a hegy.
Antennát telepítettünk, bekábeleztünk mindent, lehangoltunk, beírtuk magunkat a Sotawatch-ba és kezdődött az első CQ-hívás, 7 mega távírón. Csupán fél órás késéssel kezdtünk neki, du. fél 3-kor az aktivitásnak – egy kicsit túl későn, ugyanis ekkor az alsó sávok már Európára nem túl jók és a sotavadászok sem figyelnek annyira. Azonnal kisebb pile-up alakult ki, de Viktor, HA5LV, Lajos, HA5MO és Laci, HA5MA hívójel foszlányai azonnal kiszűrődtek a füleimben. Pontosan ilyen sorrendben is beszéltünk velük és reméltük, hogy még később is összefutunk SSB-n, ahol picit bővebben mesélhetünk a küzdelmeinkről. Nem így történt és a terjedés is rohamosan romlott. Az első 20 QSO után váltottunk és Viktor folytatta a sotázást, de valahogy nem jöttek. Próbáltunk mi behízelgően CQ-zni, cluster-be bejelenteni magunkat, meg miegymás, de csak siralmasan jöttek, ill. egyáltalán nem jöttek. Talán a HAM-Radio miatt már mindenki úton volt, vagy csak ellaposodott a SOTA iránti érdeklődés – ki tudja. Szerencsére azért Lajos, HA5MO, várt ránk 7 MHz SSB-n, vele tudtunk pár szót váltani a helyi állapotokról. 7 mega fónián 9 QSO-t izzadtam valahogy össze és a váltás 10 MHz-re, a legnagyobb megdöbbenésemre egyáltalán semmi eredményt nem hozott. Ilyen már régen nem volt, hogy egyetlen állomással sem sikerült rádiózni, a sáv teljesen üres volt SOTA alert ide vagy oda. Nem volt mit tenni, 15 perc válasz nélküli hívás után ismét sávot kellett váltani, 14 MHz CW-re. Na, ott aztán senkit nem érdekelt a SOTA, hívásra talán 1 ukrán állomás jött vissza, a maradék két másikat meg keresgélgetéssel szedtem össze. Egyetlen DX-et sem hallottunk, a sáv ott is szinte teljesen üres volt. Feltekertünk azért még 21 és 28 megára is, de totális ürességen kívül semmi más nem várt ránk. 1 óra és 15 perc rádiózás után kettőnknek 60 összeköttetést sikerült összehozni – ritka gyenge eredmény az elmúlt időszakban, de ennél többre nem volt lehetőség a gyenge terjedésben. Határozatot hoztunk és bontottunk, fényképeztünk, gyönyörködtünk a tájban.
Visszarakodtunk a hátizsákokba mindent, bejegyeztük a magunkat a csúcskönyvbe és búcsút vettünk a Sonnenberg hegyünktől. A lefelé vezető könnyebb út ténylegesen sokkal lazább és veszélytelenebb volt, mint felfelé, percek alatt újra a „normál” ösvényen jártunk. Odafele csupán 20 métert kellett volna a piros karikától tovább menni és megtaláltuk volna a második felvezető utat – mérgelődtünk. De ekkor már mindegy volt és különben meg nem lett volna ilyen izgalmas Viktor első sotája sem. A visszaút a már ismert akadályokon keresztül, de zökkenőmentesen telt és sikerült 15 perccel még a felvonó, ill. a nyári bob zárása előtt visszaérni a hegyállomásra. Mi voltunk a legutolsó vendégük, miután startoltunk a bobbal, bezártak utánunk mindent. Nekem ez már a második lesiklásom volt, ezért el tudtam látni Viktort mindenféle jótanáccsal, hogy mennyire kell tolni a gázkart és melyik kanyarban, ill. lejtőn fékezzen inkább. A pálya egyszerűen fantasztikus, nagyon élveztem a második nekifutást is és talán egy kicsit bátrabban teszteltem a veszélyes kanyarokat, meg a hosszú lejtőket, éles kanyarral a végén. Lent szerencsésen megérkezve lett volna kedvünk egy sört meginni, de inkább hazafelé vettük az irányt, mert tudtunk, hogy ott is biztosan vár minket egy-két jófajta sör behűtve.
Köszönjük szépen mindenkinek a QSO-kat, az adatokat feltöltöttük a nemzetközi SOTA adatbázisba.
Az alpesi túrázással egybekötött, Sonnenberg-i sotás akció során ezúttal is feledhetetlen élményeknek lehettünk részesei, gondolom ezt bátran állíthatom mindkettőnk nevében. Mint mindig, ennél az akciónál is volt meglepetés, veszély és izgalom bőven, de ettől marad meg az ilyen kirándulás igazán az ember emlékezetében.
73 de Csaba, DH7KU

 

Gratula és elismerés a bátor hegymászóknak!
Köszönjük a beszámolót, a képeket és a QSO-kat. További sikeres sotázást kívánunk!

Lássuk a képeket:

 

Csaba megküldte a videókat is:

További apróságok

HA2OS Ervin írja:

Tegnap (aug. 25-én, pénteken) ismét kicsit klubhanglat volt a faházban: 5MA Laci, 3FLT Tibor, 3FMR Gábor, és én, 2OS Ervin jöttük össze. Laci és Tibi leengedték a 6m-es antennákat tartó árbócot, Laci az alsó Yagi csatlakozásánál kontakthibát talált, ezt majd javítani kell.

Még a tavaszi RPi-ben levő SD kártya elszállása után rendeltem új SD kártyákat (kínából, így olcsóbb volt, HI), a héten sikerült installálni a rendszert. A faházban kipróbáltam, miután múködött mindkét kint levő RPi lappal, készítettem egy klónt. Most a szekrényben, a kassza polcán egy borítékban van a tartalék cucc, arra az esetre, ha bármi történne valamelyik eszközzel (RPi, SD kártya).
A DDNS-el kapcsolatban amúgy 5BVK Karesz is kért segítséget, így aktuális megnézni, milyen más megoldás jöhet szóba, ahol a router nem tudja ezt a funkciót, így a következő időben kicsit belevetem magam ebbe.
Vittem egy Arduino-t – miután végeztünk mindennel, ismét bebootoltuk a Linuxot, és Tibivel összeraktuk a rendszert, hogy RTTY módban QSO-zzunk. Sajnos a RIG CAT nem működött az IC 746-tal, de az FSK moduláció elindult, és venni is tudtunk (Fldigi). Egy állomás visszajött, de valamit elnyomtunk, és sajnos a QSO nem jött össze. Utána még egyszer átnéztünk mindent, pár dolgot finomítottunk, és máris működött. Viszont alig volt állomás, akit hallottunk, annyit írt, hogy nem tudja demodulálni a jelünket. Próbáluk REV módban is, de úgy sem jött össze.
Szeretnénk kideríteni, mi a hiba, elhatároztuk, hogy pár dolgot fejlesztünk az állomáson, és megpróbálunk a szeptemberi CQ-WW-RTTY versenyen elindulni. Ha bárki szeretne beszállni, légyszi jelezzen!

73, Ervin
HA2OS

Bordányban jártunk

HA7NB Gabi még július 19-én írta a klub levelezőlistájára:

Sziasztok!

 A bordányi találkozó az idén augusztus első hétvégén, 4-én péntek és 5-én szombat között lesz...Állítom, a bordányi találkozó az összes közül a legjobb!
Voltam máskor is, Lacival tavaly nagyon jól éreztük ott magunkat.
Gyönyörű, kulturált környezet a Faluház területén. Komoly RH amatőrállomás végfokkal, forgatható quaddal annak, aki kusózni is szeretne. A rendezők rém aranyosak, csak vigyázni kell, hogy nehogy már a legelején leitassanak :-) Persze börze is van, nyitott területen és fedett helyen is. Büfé finom hideg csapolt sörrel. Tavaly egyik nap (ingyen) halászlét kaptunk, melyet egy horgászattal is fertőzött amatőrtárs követett el mindenki örömére, másnap (szintén ingyen) helyben, bográcsban készült birkapörköltet!
 A találkozó területén lehet sátorozni, van hely bőven, de 10 perc sétával lehetőség van egy panzióban is szállást kapni. A panzió gyönyörű, igényesen berendezett, tiszta és nem túl drága. A panzió épületében van egy étterem, ahol irdatlan mennyiségű adagokat adnak. Az ételek-italok nagyon finomak és az árak is szolidak. Érdemes ott vacsorázni.
Én mindenképpen megyek...
73, Gabi HA5NB

Mivel idén úgy alakult, hogy nem mehetek Szarvasra, ez a reklámnak sem utolsó levél nálam (is) elérte célját, gyerünk!
HA5MA Lacit se kellett győzködni, végül hármasban indultunk péntek délelőtt a cél felé. Tán ezek voltak az idei nyár legmelegebb napjai, a Dél-Alföldön tetőzött a hőfok, de bennünket ez sem zavart igazán.
A valóban ideális Vadgesztenye-panzióban ebédeltünk a “kádékúsokkal” és más kedves ismerősökkel együtt, a 24 fokosra hűtött étteremből alig akartunk kimenni.

A találkozó helyszínén egyre gyűltek a régen látott barátok, ismerősök. Megérkezett a büfé is,  akinek sok volt a hőség, kerti öntözővel vagy hideg sörökkel, fröccsökkel hűthette magát.

A szervezők, házigazdák hibátlan babgulyással vendégeltek meg bennünket, megállt benne a kanál.

Estére sem hűlt az idő, sőt a hangulat egyre fokozódott, és amikor előkerült egy szaxofon, senki sem állíthatta volna meg az éjfél utánig tartó mulatozást. Most is be vagyok rekedve 😉

Másnap reggel ismét sokan érkeztek a börzére, a büfében a bográcsos birkapöri vagy a flekken mellé már inkább a kóla és az ásványvíz fogyott, hiszen a legtöbben vezetni kényszerültek.

Miután illendően megköszöntük a szervezőknek a sok fáradozást és a gavalléros vendéglátást, mi is kocsiba ültünk és hazatértünk.

Én először jártam Bordányban, megfogott a családias hangulat, a baráti légkör. Nem voltunk sokan, de aki ott volt (a “kemény mag ott volt”), jól érezte magát.

Aki nem volt ott, bánhatja. Ha tehetem máskor is eljövök, nektek is ezt ajánlom.

Mikor eszembe jutott, a telefonommal fotóztam, meg néha videóztam is, nézegessétek szeretettel:

 

73! Viktor HA5LV

 

Apróságok

Ma megint kimentünk Lacival, rendet csináltunk a bodegák körül, eltávolítottunk sok szúrós, vagy elszáradt bokrot, levágtunk pár belógó faágat, így már ismét jól látszik a bejárat a 14-es kamerán.

A telek végében rohamtempóban nőnek az ecetfák, a legnagyobbat kivágtuk, összedaraboltuk.

Tűzifában nem lesz hiány, lehet tervezni a bográcsozást, szalonnasütést.

Közben pedig megkusóztuk DH7KU/P Csabát és DL/HA7SBQ/P Viktort, akik a friedrichshafen-i hamfest meglátogatását összekötötték az 1622 m-es Sonnenberg (SOTA DL/AM-006) megmászásával.

Köszönjük a QSO-kat.

IARU HF World Championship 2017

Az előkészítéssel nem volt hiba, kimentünk Lacival és új szúnyoghálókat szereltünk fel az ablakokra, a régiek tönkrementek. Másnap Laci “kis karbantartást” csinált a 7 megás kvádon:

Az antenna forgatása pár hónapja akadozva ment. Kb. 270 foktól Észak felé gyakran megállt a menet. Keletnél aztán nem ment tovább, Délig van a pálya. Szorult talán a fenti csapágy. Lassú volt a forgatás egyébként is.A házból jövő trönkkábel ereket régebben már párhuzamosítottuk, hogy kisebb legyen az ellenállás a motor áramával szemben.Most több dolgot is csináltam egyszerre. A felső csapágyba beletuszkoltam vagy két diónyi zsírt. Az oszlop aljától felmenő FTP kábelben találtam még két plusz eret, ezeket is bekötöttem. Most 3-3 éren megy az áram a motorba, egyik az árnyékolás.

Az antenna valósággal megtáltosodott! Hibátlanul és rendes sebességgel befutja mind a 450 fokot! Aztán eszembe jutott, hogy a sorkapocs újrahúzgálása is javíthatott még. Mindegy, eredményes volt a dolog.

A forgatót tartó két szögvas közül az egyiknek a vége el van törve, ki tudja mióta. Éles sarok = kezdődő törés! Ez volt a baj. Ugyanennek a szögvasnak a másik végét rögzítő csavar eltűnt! A csavart pótoltam, így legalább három ponton rögzül most a forgató az oszlophoz. Leméreteztem a vasat, itthon legyártom és legközelebb felszerelem.

73! HA5MA Laci

 

A történet :

A K3-at nem tudtuk megfelelően beüzemelni, maradt a régi Icom 746. Ez és a nagy végfok ment végig aztán némi időveszteség árán de hibátlanul.

A versenyt négyen kezdtük : Gyuri HA6IGM, Gábor HA3FMR, Ervin HA2OS és én, Laci HA5MA. Jöttek, jövögettek, nagy pájlapok nem voltak. A vége :

1131 QSO 2125pont ITU: 28 HQ: 51, 167 875 pont. Ez a log cizellálása előtti állapot. Ervin dolgozik a logon.

Tavaly több volt. Szóltunk, a PA dolgozott… Sok állomás nagyon gyengén szólt, pl. németek, hiába álltunk feléjük a kváddal.

73 HA5MA Laci

 

VHFREG1 50MHz contest

HA5MA Lacival és HA5NB Gabival meghívást kaptunk a Nagy-Hideg-hegyi verseny-QTH-ra.

Királyréten találkoztunk, ide érkeztek vendéglátóink  HA5HK Bandi és HA7RF DeFo (Jóska) is kissé megkésve – lyukas gumival. Rosszul kezdődik.

A Nagy-Hideg-hegyi útra csak engedéllyel szabad behajtani, így átpakoltuk a felszerelést a turistaház buszába és felkocsikáztunk a turistaházba, ahol a kirámolás után frissítőket fogyasztottunk, megebédeltünk, majd áttalicskáztuk az egész cuccot a közeli síházba.

 

Bandi és DeFo hozzáfogott az antennatelepítéshez, mi Lacival kialakítottuk az állomást. Szokatlan módon minden kész lett jóval a verseny kezdete előtt, beleértve a hangfájlokat, az internet-hozzáférést és a CW-SSB message-k beállítását. Mi is beszállhattunk az antennázásba, de fel kellett öltöznünk, a hegyen nyoma sem volt a síkvidéki kánikulának.

Elkezdődött a 24 órás verseny, jó tropo és hullámzó Es terjedéssel. 4 óránként váltották egymást a párok, Lacival nekünk jutott az éjfél-hajnali 4 óra szegmens, nyugodtan kihagyhattuk volna, a hajdani néphadsereg naposasztal melletti asztalraborulós-szundikálós éjszakái jutottak eszünkbe.

Hajnalra igazán lehűlt a levegő, még egy kis fűtőtestet is be kellett kapcsolni.

A HG5C végül 545 187 ponttal zárt, sikerült túllépnünk az 500 QSO-t (duplák nélkül 485).

Első VHF-megméretésnek  nem is rossz, elhatároztuk, hogy a legközelebbi versenyen kipróbáljuk a gyömrői 5+5 array-t.

Köszönjük vendéglátóinknak a meghívást, a sok segítséget, barátságot.

73! Viktor HA5LV

 

 

Antennaállítás baráti segítséggel

33 éve az én antennaoszlopom is klubtársi segítséggel állt fel, eljöttek öten-hatan, még HA5KP Rudi bácsi is húzta a kötelet.

Azóta eltelt egyharmad évszázad, de a jó szokás nem halt ki, ma is számíthatunk baráti segítségre.

HA5KJ Jóska…

… 50 és 70 MHz-es antennáit HA5MA Lacival együtt szerelték fel.
Jóska írja:

Mellékelek két fotót az antennáról. Már kezdem kiismerni a viselkedését. Fényesen szól rajta mindhárom beacon, de csak akkor, ha beállítom a 60, 50 illetve 270 fokot. (hg7bvc, hg9bvc illetve hg1bvc) Szokni kell még a 70 megás fordított irányt, zavaró, hogy neki északon van a végálláskapcsoló, és hát 2 perc a teljes kör. Végül is az elméleti méretektől kb. 3 centivel kevesebb az elemek hossza 18 mm-es csőnél, a gamma illesztés kb 6 centivel hosszabb mint az elvi 0.125 illetve 0.135 hullámhossz, és 22 illetve 34.7 pF a soros kondi.
A tartó az eredeti TV1-es négyelemes antenna tartója, csak az 50 megás reflektorát kellett közelebb hozni az árbóchoz, hogy meglegyen a nyolcad lambda a direktorig. A 70 megás lyukak stimmeltek. A reflektorok mögött nem érzékenyek az antennák, az égre emelt állapotban föld közelben hangolt antennák az árbóc tetején is ugyanazt a frekimenet/SWR-t produkálták vizszintesen.

 


 

HG5BVK Karcsi…

… Buda-Duga oszlopát is közösen állítottuk fel.

Díjazottaink

BURABU nemcsak lapockalapogatásra alkalmas, itt adják át sok hazai verseny díjait, okleveleit.

Az idei díjátadásról sajnos lemaradtam, de gyors körkérdés után valamelyest képbe kerültem.

Emeljük meg hát kalapunkat azon klubtagjaink előtt, akik saját hívójelükkel rengeteg munkával, fáradozással és mindenféle áldozattal győzelmet vagy előkelő helyezést vívtak ki az utóbbi idők hazai vagy nemzetközi versenyein.


HA5BVK Karcsi

  • Budapest URH bajnoka  2016-ban összsávon.
  • YL-OM: OM állomások URH-n: 2. hely.

 


HA5MA Laci

  • YL-OM : OM állomások 1. hely az OM RH + URH kategóriában.
  • RH BP bajnokság : ezüstérem + pálinkáspohár-készlet 😀

 


 HA5NB Gabi

  • Budapest Bajnokság 2016. év, II. helyezés, a HA45KKC hívójellel.
  • 2017 WPX SSB 160 m QRP I. hely
  • 2017 WPX SSB 160 m  CW II. hely
  • 2016 WPX 160 QRP SSB : World 1. – Eu 1. – HA 1.
  • 2016 WPX 80 QRP CW : World 2. – Eu 2. – HA 1.
  • 2016 CQWW 160 QRP CW : World 3. – Eu 3. – HA 2.
  • 2016 CQWW 160 QRP SSB : World 1. – Eu 1. – HA 1.

 


HA5YG YL Gabi

2017. évi HA-OB női kategória I. helyezett


Most jött meg a 2016-os oklevél HA45KKC-nek:

 

Mindannyiuknak szívből gratulálunk!

Klubtagjaink szerények, harapófogóval kellett kicsikarni az információkat. Lehet, hogy valaki-valami kimaradt, vagy pontatlanok az adatok, esetleg újabb képek kerültek elő.

Ez esetben keressetek meg, hogy pontosíthassak.

TNX 73 Viktor HA5LV

BURABU után

A megszokott helyszínen talán ez volt az utolsó BURABU, ezért vagy másért, de nagyon sokan eljöttek, nagyszerű alkalom nyílt a régi vagy még régebbi ismerősök, barátok hátának meglapogatására.

Délután a hagyományoknak megfelelően a faházban gyülekezett a tagság és néhány kedves vendég. Bográcsos sertéspöri, hideg sör.

A résztvevők:

HA2OS HA3FMR HA5BVG HA5BVK HA5GY HA5KJ HA5LV HA5MA HA5NB HA7MF HA7WA HA8VK HA8ZO.

 

2016 CQ WW DX CW CONTEST

Megérkezett a versenybizottság részletes értékelése:

************************** Summary ***************************
        2622 Claimed QSO before checking (does not include duplicates)
        2560 Final   QSO after  checking reductions
        4093 Claimed QSO points
        3801 Final   QSO points
         319 Claimed countries
         310 Final   countries
         101 Claimed zones
          99 Final   zones
         420 Claimed mults
         409 Final   mults
   1,719,060 Claimed score
   1,554,609 Final   score
        9.6% Score reduction
        2.4% Error Rate based on claimed and final qso counts
        30 (1.1%) calls copied incorrectly
         5 (0.2%) exchanges copied incorrectly
         0 (0.0%) band change violations
        27 (1.0%) not in log
        26 (1.0%) duplicates (Removed without penalty)
        26 (1.0%) calls unique to this log only (not removed)

Sovány vigasz, hogy a beérkezett összes jegyzőkönyvet nézve átlagosan 14%-kal kellett a pontszámokat csökkenteni.

A “not-in-log” kategóriára nincs ötletem, de a “call-copied-incorrectly” főleg elütésből, több gomb egyidejű megnyomásából (fat fingers) ered.

Több odafigyelést!