ES1BVG

Gábor írja:

Mikor kiérkeztem, nagyjából nem volt éjszaka, tehát hajnali kettőkor – tök világosban – kihúztam egy 25m hosszú vezetéket az erkélyről a közeli erdő egy fájáig. Hát működött, működött, de az amatőr mindig jobb antennára vágyik, hát kihúztam a dipól másik ágát is.
Működött, működött, de az amatőr mindig jobb antennára vágyik, ezért rendeltem „németből” egy soksávos dipól antennát (OCF dipol) (1), gondoltam majd jól lecserélem arra, mivel a 300 wattos hangoló már 200 wattra is furcsa hangokat produkált.
Ekkor jött a közös képviselő és tört angolsággal elbábozta, hogy a fa tulajdonosa szólt, hogy szedjem le a drótomat a fájáról. Viszont azt javasolja, hogy tegyem az antennát a tetőre, ott senkit sem zavar. Jólvan, gondoltam, és vettünk Dórikával, a feleségemmel 2 db 5 m hosszú horgászbotot (2), aminek segítségével a soksávos dipól felkerült a tetőre. Sejthető, hogy az ilyen antennák a tető fölött nem sokat érnek. Szóval rendeltem „németből” egy 4 sávos vertikált (3). Elkullogtam a sarki vegyesboltba, vettem napernyőtalpat (4), gumiszőnyeget (5), nehogy a tetőnek baja essen, egy spulni vezetéket ellensúlynak (6), egy alumínium csövet (7) árboc gyanánt, egy koaxot (8) a tápláláshoz, madzagot a kikötéshez (9) és egy kötelet (10), hogy az egészet fel tudjam húzni a tetőre.
Soha nem látott módon a köpenyáramok miatt tekercset készítettem a koaxból. Az antenna klassz, rettentő erős jeleket sugároz. Olyan erőseket, hogyha megy az adó 7 megán, akkor a digitális TV és az internet is messze elkerüli a lakást, szóval, vagy én érzem jól magam, vagy a többiek… Viszont van egy előnye is messzeföldre hirdeti, hogy itt egy rádióamatőr lakik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük