IARU HF World Championship 2017

Az előkészítéssel nem volt hiba, kimentünk Lacival és új szúnyoghálókat szereltünk fel az ablakokra, a régiek tönkrementek. Másnap Laci „kis karbantartást” csinált a 7 megás kvádon:

Az antenna forgatása pár hónapja akadozva ment. Kb. 270 foktól Észak felé gyakran megállt a menet. Keletnél aztán nem ment tovább, Délig van a pálya. Szorult talán a fenti csapágy. Lassú volt a forgatás egyébként is.A házból jövő trönkkábel ereket régebben már párhuzamosítottuk, hogy kisebb legyen az ellenállás a motor áramával szemben.Most több dolgot is csináltam egyszerre. A felső csapágyba beletuszkoltam vagy két diónyi zsírt. Az oszlop aljától felmenő FTP kábelben találtam még két plusz eret, ezeket is bekötöttem. Most 3-3 éren megy az áram a motorba, egyik az árnyékolás.

Az antenna valósággal megtáltosodott! Hibátlanul és rendes sebességgel befutja mind a 450 fokot! Aztán eszembe jutott, hogy a sorkapocs újrahúzgálása is javíthatott még. Mindegy, eredményes volt a dolog.

A forgatót tartó két szögvas közül az egyiknek a vége el van törve, ki tudja mióta. Éles sarok = kezdődő törés! Ez volt a baj. Ugyanennek a szögvasnak a másik végét rögzítő csavar eltűnt! A csavart pótoltam, így legalább három ponton rögzül most a forgató az oszlophoz. Leméreteztem a vasat, itthon legyártom és legközelebb felszerelem.

73! HA5MA Laci

 

A történet :

A K3-at nem tudtuk megfelelően beüzemelni, maradt a régi Icom 746. Ez és a nagy végfok ment végig aztán némi időveszteség árán de hibátlanul.

A versenyt négyen kezdtük : Gyuri HA6IGM, Gábor HA3FMR, Ervin HA2OS és én, Laci HA5MA. Jöttek, jövögettek, nagy pájlapok nem voltak. A vége :

1131 QSO 2125pont ITU: 28 HQ: 51, 167 875 pont. Ez a log cizellálása előtti állapot. Ervin dolgozik a logon.

Tavaly több volt. Szóltunk, a PA dolgozott… Sok állomás nagyon gyengén szólt, pl. németek, hiába álltunk feléjük a kváddal.

73 HA5MA Laci

 

One thought on “IARU HF World Championship 2017

  1. Sziasztok!

    Miután a HG1S „lenyúlta” az összes kívánatos sávot és üzemmódot, kissé sértődötten jeleztem, hogy most nem kívánok HQ állomásként szerepelni.
    A nálam rendszeresen fennálló, 20 kV-os hálózat felől érkező zavarok miatt is döntöttem úgy, hogy inkább indulok a „mazochisták” kategóriájában: SO-ALL-PHONE-QRP.
    A TH11DX yagit Laci és Wiktor aktív közreműködése ellenére sem sikerült a versenyre befejezni, pedig az nagyon kellett volna 🙁
    Maradt a jó öreg DFH-6 olasz 4 el. yagi és alsó sávokra az inv. V-k.
    Nem akarom a terjedést dicsérni, de azt nem is igen lehet.
    DX-em alig volt. Egy japánt azért sikerült megcsípnem, de azon kívül csak néhány észak-afrikait és egy 9K-t tudtam naplózni és persze a ciprusiakat, akik valamilyen (számomra érthetetlen módon) DX-nek számítanak.
    Magyarokat alig hallottam, pl. a HG7T-t sem.
    CQ-ra senki sem jött, így csapágyasra tekertem a VFO-t.

    Az „eredmény” siralmas, de azért eldicsekszem vele:

    Band QSOs Pts ITU HQ Pt/Q
    1,8 22 24 2 18 1,1
    3,5 38 50 4 25 1,3
    7 54 76 6 27 1,4
    14 147 351 12 30 2,4
    21 53 123 7 17 2,3
    28 22 46 6 6 2,1
    Total 336 670 37 123 2,0

    Score : 107 200

    Volt már jobb is, HI!

    73, Gabi
    HA5NB

Hozzászólás a(z) Józsa Gábor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük